BKV.hu

A BKV ismét Energiatudatos Vállalat

2019-03-07 18:07:04

Nagy örömünkre szolgál, hogy 2014 óta a BKV – sikeres pályázatainak köszönhetően – minden évben díjazottként szerepel a Virtuális Erőmű Programban, ezért idén ismét Energiatudatos Vállalat címet kapott, valamint leányvállalata, a BKV VJSZ Kft. is. Ennek keretében Bolla Tibor elnök-vezérigazgató is részt vett a Parlamentben megrendezett X. Jubileumi Díjátadó Gálán, ahol átvehette a BKV-nak szóló elismerést. Az eseményen több magas rangú szakpolitikus mellett beszédet mondott a program fővédnöke, dr. Áder János köztársasági elnök is.
 
A Virtuális Erőmű Program (VEP) a köztársasági elnök által fővédnökölt és az Európai Bizottság által a legjobb három uniós energiahatékonysági program közé választott fenntarthatósági kezdeményezés, amelynek célja, hogy a partnerek energia- és CO2 megtakarításait pályázatain keresztül összegyűjtse, bemutassa, jó példáikat megossza és díjazza. Az el nem használt és így fosszilis erőműben meg nem termelt, tehát kiváltott energia-egységekből egy „virtuális erőmű” épül, mely mára az ország 6. legnagyobb villamos erőművévé vált. A 2018. március 6-án meghirdetett VEP2 program célja, hogy a Virtuális Erőmű Program 2030-ra Magyarország második legnagyobb erőműve legyen. Mintegy 9.000 vállalati, 350.000 diák, több száz önkormányzati, valamint intézményi és lakossági partnerével a VEP a legszélesebb körű nonprofit fenntarthatósági kezdeményezés Közép-Kelet Európában.
 
A BKV Zrt. elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, ennek megfelelően az elmúlt években hozott intézkedések eredményei rendre megmutatkoznak mind az energiafelhasználásban, a hatékonyság javulásában, mind a munkavállalók szemléletformálásában. Külön örömre ad okot, hogy idén először Társaságunk leányvállalata, a BKV VJSZ Kft. is sikeresen pályázott az Energiatudatos Vállalat címért.