
Reagálás a Blikk cikkére
Dr. Kocsis István már kinevezése előtt, még a pályázati szakaszban megismerhetővé tette vezérigazgatói pályázatát az interneten, melynek része volt a részletes szakmai önéletrajz és szakmai életpálya bemutatása. A vezérigazgatói pályázatban - mely 2008. szeptember 1-jétől a www.bkv.hu honlapon is bárki számára elérhető - valamennyi szakmai és társasági megbízatását feltüntette. A Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága ennek a részletes szakmai programnak az ismeretében választotta meg Dr. Kocsis Istvánt a BKV vezérigazgatójának. Fizetését, prémiumát a tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat határozta meg.
Egy
felsővezető tudásának, addigi munkájának az elismertségét mutatja az
is, hogy a megbecsült szakmai és társadalmi szervezeteknek tagja-e.
Ugyanakkor a testületi tisztséggel járó, megtisztelő feladatkör
természetesen nem összekeverhető az alkalmazotti munkakörrel.
Dr.
Kocsis István vezérigazgató több civil, társadalmi kezdeményezésben
aktívan részt vesz, így többek közt a Budapest Olimpiai Mozgalom
munkáját is támogatja alapító elnökségi tagként. A Blikk értesüléseivel
ellentétben azonban már nem tagja a Paksi Atomerőmű Zrt.
igazgatóságának, és mint ahogy egy hónapja a média is foglalkozott
vele, lemondott a MÁV Start igazgatósági elnöki posztjáról.