BKV.hu

Paraméterkönyv visszaszámlálás

Első ütem augusztus 21-étől, a második szeptember 6-ától

A számos újítást tartalmazó Paraméterkönyv két ütemben kerül bevezetésre, ám az utasok tájékoztatása természetesen már az első ütem beindítása előtt megkezdődik.

A Paraméterkönyv végső változata hosszas egyeztetés-sorozat után május 29-én került jóváhagyásra. A városszerkezet változásait követő, több átszállásmentes kapcsolatot biztosító, fejlesztéseken alapuló új Paraméterkönyvet a zökkenőmentesebb átállás érdekében nem egyszerre, hanem - a nyár végi időszak gyenge forgalmát kihasználva - két ütemben vezeti be a Társaság. Így az utasok számára iskolakezdésig teljesen megismerhető lesz a megújult hálózat.

Az első fázis csak a metróhoz nem köthető vonalakat érinti majd. A második szakaszban nagyobb változással járó átalakítások lesznek, ugyanis ekkor változik a metró menetrendje, így az összes hangolt járatot is ekkor igazítja a metró menetrendjéhez a Társaság.

Az utasok tájékoztatása a könnyebb átállás érdekében - a két szakaszos megvalósítástól függetlenül - már az első ütemben megkezdődik. Akik már most érdeklődnek a nyár végi forgalmi változásról, azok a www.bkv.hu internetes oldalon vagy a BKV Zrt. Ügyfélszolgálatának 258-4636-os telefonszámán (a telefon billentyűzetét használva BKV INFO) kaphatnak információkat.