BKV.hu

Ismerje meg a BKV Paraméterkönyvvel kapcsolatos fejlesztési javaslatait!

A BKV Zrt. a szakmai, a szakszervezeti, a kerületi és agglomerációs települések önkormányzatai, valamint a társadalmi igények figyelembevételével, a rendelkezésre álló eszközök és erőforrások hatékonyabb felhasználásával dolgozta ki a konszenzusokon nyugvó szolgáltatási tevékenységét összefoglaló, úgynevezett Paraméterkönyv javaslatát. A konszenzusos Paraméterkönyv tervezetét tegnapi ülésén elfogadta a Főpolgármesteri Kabinet, ezáltal zöld utat adva azoknak a szükséges közösségi közlekedési fejlesztések végrehajtásának, amelyekre több mint tíz éve nem került sor, annak ellenére, hogy erre több okból – például a fizető utasok számának 2001 óta történő közel 10%-os csökkenése, vagy a városszerkezetben bekövetkezett jelentős változások miatt – már korábban szükség lett volna!

Annak érdekében, hogy utasaink részletesen megismerhessék a tervek szerint 2008. augusztus 21-től életbe lépő új menetrendet, a BKV Zrt. rövid „Paraméterkönyv-szótárat” készített, melyben a közlekedési szakkifejezéseket hétköznapi nyelvre fordította.

Paraméterkönyv: A főváros és a BKV Zrt. között kötött szerződésnek az a melléklete, amely a szolgáltatással kapcsolatos minőségi és mennyiségi jellemzőket tartalmazza.

Férőhelykilométer: Speciális közlekedési mennyiségi jellemző. Az adott jármű férőhely kapacitása és a jármű által megtett távolság (km) szorzata.

Csúcsidőszak: Adott napnak azon időszaka, amikor a legtöbben utaznak.

Ismerje meg Ön is részletesen a fejlesztéseken alapuló Paraméterkönyv tervezetét, a www.bkv.hu honlapon.