BKV.hu

Forgalomkorlátozások a belvárosban az Élet Menete rendezvény idején április 17-én

2016-04-15 15:15:00

2016. április 17-én (vasárnap) 14 órától várhatóan 18 óráig tart az Élet Menete megemlékezés és felvonulás a belvárosban. A rendezvény 14 órakora a Dohány utcai zsinagógánál kezdődik, ahonnan 16 órától a Dohány utca–Károly körút–Deák Ferenc tér–Bajcsy-Zsilinszky út–József Attila utca–Széchényi István tér–Akadémia utca–Zrínyi utca útvonalon a Szent István Bazilikához vonulnak, ahol körülbelül 18 órakor ér véget a megemlékezés. A megemlékezés, illetve a felvonulás által érintett útszakaszokat a vonulás irányában a rendezvény idejére teljesen lezárják, míg a keresztirányú forgalomban várhatóan 15-30 perces korlátozásra kell számítani. Az Élet Menete idején módosul a 9-es, a 15-ös, a 16-os, a 105-ös és a 115-ös busz, továbbá a 74-es trolibusz közlekedése.

 

Forgalomkorlátozások a közúti közlekedésben

 

 

Az Élet Menete megemlékezés és felvonulás miatt lezárják a közúti forgalom elől

  • a Dohány utcát a Wesselényi utca és a Síp utca, valamint a Wesselényi utcát a Dohány utca és a Síp utca közötti szakaszon 14 órától 17 óráig,
  • a Károly körutat az Astoriától a Bajcsy-Zsilinszky útig, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út elejét a Károly körúttól az Andrássy útig 15 és 17 óra között,
  • az Oktogon–Andrássy út–József Attila utca–Széchenyi István tér–Akadémia utca útvonalat, továbbá a Bajcsy-Zsilinszky utat a Podmaniczky utca és a József Attila utca között, illetve a Széchenyi István teret a József Attila utca és az Apáczai Csere János utca közötti rövid szakaszon 16 órától 17 óráig.

 

 

 

Változások a közösségi közlekedésben

  

9-es autóbusz

 

 Várhatóan 15:40 és 16:40 között a 9-es busz terelt útvonalon, mindkét irányban a Nagykörúton közlekedik.

 

 A Kőbánya felől Óbuda, Bogdáni út felé tartó 9-es busz a Baross utca és a Nyugati tér közti szakaszon a Mária utca–Üllői út–József körút–Blaha Lujza tér–Erzsébet körút–Teréz körút módosított útvonalon halad, ezáltal nem érinti a Szentkirályi utca és a Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út közötti megállóit. A terelt útvonal-szakaszon a 9-es buszra a 923-as éjszakai járat megállóiban lehet felszállni:

  • Corvin-negyed M,
  • Harminckettesek tere,
  • Rákóczi tér M,
  • Blaha Lujza tér M (Népszínház utca),
  • Blaha Lujza tér M,
  • Wesselényi utca/Erzsébet körút,
  • Király utca/Erzsébet körút,
  • Oktogon M.

 Az Óbuda felől Kőbánya alsó vasútállomás felé tartó 9-es busz a Nyugati tér és a Baross utca közti szakaszon a Teréz körút–Erzsébet körút–Blaha Lujza tér–József körút–Üllői út–Szabó Ervin tér módosított útvonalon halad, ezáltal nem érinti a Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út és a Kálvin tér M közötti megállóit. A terelt útvonal-szakaszon a 9-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Aradi utca (Oktogon M): a 9-es busz megállóhelye,
  • Oktogon M: a 9-es busz megállóhelye,
  • Király utca/Erzsébet körút: a 9-es busz megállóhelye,
  • Wesselényi utca/Erzsébet körút: a 9-es busz megállóhelye,
  • Blaha Lujza tér M: a 9-es busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 9-es busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 9-es busz megállóhelye,
  • Corvin-negyed M (az Üllői úton a Corvin negyednél található, metrópótlás esetén használatos megállóhely),
  • Kálvin tér M (az Üllői úton a Szabó Ervin tér kereszteződése előtt kialakított ideiglenes megállóhely).

 

 

15-ös és 115-ös autóbusz

 

Várhatóan 15:50 és 17:00 között a 15-ös és a 115-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Boráros tér H felől a Kálvin tér M-ig,
  • a Gyöngyösi utca M (15-ös), illetve az Árpád híd M (115-ös) felől pedig a Nyugati pályaudvar M-ig. (A Nyugati pályaudvartól a 15-ös és a 115-ös busz a buszvégállomásról, a 91-es és a 291-es járat felszállóhelyéről indul.)

 

A 15-ös és a 115-ös busz kimaradó, Nyugati pályaudvar M és a Kálvin tér M közötti vonalszakaszát az M3-as metró köti össze.

 

16-os autóbusz

 

Várhatóan 15:50 és 16:50 között a 16-os busz a József Attila utca és a Széchenyi István tér forgalmának korlátozása miatt rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér M és a Clark Ádám tér között közlekedik. Ezért a 16-os busz ebben az időszakban nem érinti a Széchenyi István tér, a József nádor tér, a Deák Ferenc tér M és a Hild tér megállóhelyet. A budai Várat a belvárosból ebben az időszakban az M2-es metróval, majd a Széll Kálmán tértől a 16-os vagy a 16A busszal érdemes megközelíteni.

 

74-es trolibusz

 

Várhatóan 14:00 és 16:30 között a 74-es trolibusz a Dohány utca forgalmának korlátozása miatt rövidített útvonalon a Csáktornya park és a Blaha Lujza tér M (Kertész utca) között közlekedik. A troli ebben az időszakban nem érinti a Nyár utca, a Károly körút (Astoria M) és a Nagy Diófa utca megállóhelyet. A 74-es trolibuszra a Blaha Lujza téren a Dohány utcai megállóhely helyett a Kertész utcában, a Dohány utca kereszteződése előtt lévő ideiglenes megállóhelyen lehet felszállni.

 

 105-ös autóbusz

 

Várhatóan 15:50 és 16:50 között a 105-ös busz a József Attila utca és a Széchenyi István tér forgalmának korlátozása miatt a Lánchíd helyett módosított útvonalon, a Margit hídon át közlekedik.

 

Az Apor Vilmos tér felől a Gyöngyösi utca M felé tartó buszok a Clark Ádám tér és az Oktogon M közti vonalszakaszon a Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Liptay utca–Margit híd–Szent István körút–Nyugati tér–Teréz körút módosított útvonalon közlekednek, ezért nem érintik a Széchenyi István tér és az Opera M közötti megállókat, az Oktogonnál pedig nem megszokott megállójukban állnak meg. A terelt útvonal-szakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Halász utca: a 990-es busz megállóhelye,
  • Batthyány tér M+H: a 990-es busz megállóhelye
  • Kacsa utca: a 109-es busz megállóhelye,
  • Bem József tér: a 109-es busz megállóhelye,
  • Margit híd, budai hídfő H: a Margit hídon, a Margit körút és Liptay utca kereszteződése után,
  • Jászai Mari tér: a 9-es, a 26-os, a 91-es, a 191-es és a 291-es busz megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M: a 914-es, a 914A, a 923-as és a 950-es busz,
  • Aradi utca (Oktogon M): a 923-as busz megállóhelye,
  • Oktogon M: az Andrássy úton lévő, metrópótlás esetén használatos megállóhely.

 

A Gyöngyösi utca M felől az Apor Vilmos tér felé tartó buszok az Oktogon M és a Clark Ádám tér közötti vonalszakaszon a Teréz körút–Nyugati tér–Szent István körút–Margit híd–Germanus Gyula park–Árpád fejedelem útja–Bem rakpart–Bem József tér–Fő utca módosított útvonalon haladnak, ezért az Oktogonnál nem megszokott megállójukban állnak meg, továbbá nem érintik az Opera M és a Széchenyi István tér közötti megállókat. A terelt útvonal-szakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Oktogon M: az Andrássy úton lévő, metrópótlás esetén használatos megállóhely,
  • Oktogon M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,
  • Jászai Mari tér: a 9-es, a 26-os, a 91-es, a 191-es és a 291-es busz megállóhelye,
  • Margit híd, budai hídfő H: a 9-es és a 26-os busz megállóhelye,
  • Margit híd, budai hídfő H: a 9-es, a 26-os és a 109-es busz megállóhelye,
  • Bem József tér: a 109-es busz megállóhelye,
  • Batthyány tér M+H: a 990-es busz megállóhelye,
  • Halász utca: a 990-es busz megállóhelye.

 

Az Élet Menete rendezvénnyel kapcsolatban bővebb információk az esemény honlapján ismerhetők meg: www.eletmenete.hu.

 

Budapest, 2016. április 15.

Budapesti Közlekedési Központ