BKV.hu

Forgalmi változások a közösségi közlekedésben 2009. október 23-án

2009. október 23-án, pénteken országszerte, így Budapesten is ünnepi megemlékezéseket tartanak városszerte. Emellett szintén ezen a napon rendezik meg a Bécs – Pozsony –Budapest Szupermaraton budapesti befutóját. Az események következtében jelentős változások lesznek a fővárosi közösségi közlekedés megszokott forgalmi rendjében. Ezért kérjük, aki közösségi közlekedéssel kívánja úticélját elérni ezen a napon, tájékozódjon a forgalmi változásokról a megállókban kihelyezett menetrendekből, a járműveken elhelyezett tájékoztatókból, informálódjon honlapunkon, a www.bkv.hu oldalon, vagy figyelje a média megváltozott közlekedési rendről hírt adó tájékoztatását.

A délelőtti futóverseny miatt a közúti forgalom elől lezárásra kerül az Istenhegyi út, a Lánchíd és részlegesen a Nyugati tér és az Andrássy út.

Az október 23-ai, a közösségi közlekedést befolyásoló, bejelentett rendezvények:
Állami Ünnepi megemlékezések:

  • V., Kossuth Lajos téri megemlékezés (zárás 6.00 órától 11.00 óráig)
  • 10.30 – 11.30 között: az 56-osok tere, Olof Palme sétány zárása.

A XXII. Kerületi Önkormányzat rendezvénye Nagytétényben

  • 9.30 – 12.30 óráig a Nagytétényi úton (Angeli utca és Petőfi utca között) a XXII. Kerületi Önkormányzat és a FIDESZ rendezvénye.

64 Vármegye Mozgalom rendezvénye:

  • 11.30 óra és 14.30 óra között a Petőfi téren (Apáczai Csere János utca zárása).

A MIÉP rendezvénye a XII., Böszörményi úton:

  • 12.00 óra és 16.00 óra között, tervezetten nem érinti a járataink forgalmát.

Civil Összefogás Fórum rendezvénye Hősök terén :

  • 13.00 óra és 19.00 óra között, Hősök tere, Andrássy út, Dózsa György út zárása.

Jobbik Magyarország Mozgalom rendezvénye:

  • 12.00 óra és 17.00 óra között a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Anker köznél (Erzsébet tér vonala) a József Attila utca, Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út lezárása mellett (11.00 órától színpadépítés, majd kb. 18.00 óráig bontás miatt forgalomkorlátozás).

A Magyar Nemzeti Bizottság rendezvénye:

      • 17.00 óra és 22.00 óra között az Alkotmány utcában (teljes zárás mellett).

Motoros felvonulások délután és este:

      • Megállás nélkül haladnak, csak a forgalom lassulását okozhatják az érintett útszakaszokon.

Az október 23-ai forgalmi változások részletesen:

5, 178, 178A

Időpont:

9.30 – 11.00

Változás:

A pesti végállomás irányában a Dózsa György téren nem állnak meg.

16

Időpont:

9.30 – 11.00

Változás:

A Lánchíd lezárása miatt a Moszkva tér és Batthyány tér között rövidített útvonalon közlekednek. Útvonaluk: a Clark Ádám térig eredeti útvonalon – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Batthyány tér (a tér közepének Fő utcai oldalán) – Fő utca – Clark Ádám tér, tovább eredeti útvonalon. A 86-os autóbuszok érintett megállóiban (Halász utca és Szilágyi Dezső tér) megállnak.

Időpont

11.00 – 18.00

Változás:

A Moszkva tér és az Arany János utcai metróállomás között közlekednek, a következő útvonalon: Moszkva tér és a Roosevelt tér között eredeti útvonalon, majd Roosevelt tér – Akadémia utca – Arany János utca – Bajcsy-Zsilinszky út, Arany János utca vá. – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca – Honvéd utca – Báthory utca – Nádor utca – József Attila utca, tovább eredeti útvonalon. Megszüntetett megállók: József nádor tér, Deák Ferenc tér, Hild tér. Ideiglenes megállók: Roosevelt tér, Nádor utca, Hercegprímás utca, Arany János utca vá., Kossuth Lajos tér, Széchényi utca, Zrínyi utca.

86

Időpont:

9.30 – 11.00

Változás:

Óbuda, Bogdáni út irányában módosított útvonalon (az érintett szakaszon: Döbrentei tér – Attila út – Vérmező út – Hattyú utca – Batthyány utca – Fő utca – Batthyány tér – Bem rakpart, tovább eredeti útvonalon) közlekednek.
Kimaradó megállók: Ybl Miklós tér, Clark Ádám tér, Halász utca, Batthyány tér. Ideiglenes megállók: Szarvas tér, Dózsa György tér, Alagút utca, Korlát utca, Vérmező út, Moszkva tér, Széna tér, Mária tér, Batthyány tér. A kimaradó megállók a 19-es, 41-es villamossal érhetők el.

90, 90A

Időpont:

9.00 – 10.20

Változás:

Rövidített útvonalon, a Svábhegy – Normafa ill. Csillebérc, KFKI között közlekednek. A kimaradó szakaszon a fogaskerekű vasút igénybevételét javasoljuk.

212

Időpont:

9.00 – 10.20

Változás:

A Boráros tér és a Thomán István utca (112-es busz végállomása) között közlekednek. A terelt útvonala mindkét irányban: Szent Orbán tér – Fodor utca – Szendrő utca – Thomán István utca.

91, 191, 291

Időpont:

9.50 – 11.20

Változás:

A Nyugati pályaudvar végállomásra a mezőny elhaladása idején nem tudnak az autóbuszok bekanyarodni, ekkor a Teréz körút – Podmaniczky utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca – Szemere utca – Szent István körút, tovább eredeti útvonalon közlekednek autóbuszaink. Le- és felszállóhely az éjszakai autóbuszok megállóhelye a Teréz körúton, a Skála Metró áruház előtt. A Margit híd irányú Jászai Mari tér megállót a fenti időszakban autóbuszaink (a 109-es autóbusz sem) nem tudják használni.

105

Időpont:

9.40 – 11.00

Változás:

A Gyöngyösi utca irányában a Lánchíd zárása miatt az Erzsébet hídon át jár és az Andrássy út lezárása miatt a Podmaniczky utcán közlekedik. Útvonala: Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Apród utca – Kereszt utca – Szarvas tér – Krisztina körút – Döbrentei tér – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Uránia – Rákóczi út – Károly körút – Deák Ferenc tér – Bajcsy-Zsilinszky út – Podmaniczky utca – Munkácsy Mihály utca – Szondi utca – Állatkerti út – Állatkerti körút – Dózsa György út, tovább eredeti útvonalon. Ideiglenes megállók: Szarvas tér, Döbrentei tér, Ferenciek tere, Astoria, Uránia, Deák Ferenc tér, Arany János utca, Podmaniczky utca, Nyugati pu. (Podmaniczky utca), Izabella utca, Szinyei Merse utca, Bajza utca, Munkácsy Mihály utca, Dózsa György út.

Időpont:

11.00 – 20.00

Változás:

A Gyöngyösi utca irányában a Roosevelt térig eredeti útvonalon, majd Akadémia utca – Arany János utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Podmaniczky utca – Munkácsy Mihály utca – Szondi utca – Állatkerti út – Állatkerti körút – Hősök tere – Dózsa György út útvonalon járnak. 13.00 órától a Hősök terét sem érintik. Megszüntetett megállóhelyek: József nádor tér, Deák Ferenc tér, Bajcsy-Zsilinszky út, Opera, Oktogon, Kodály körönd, Bajza utca, Hősök tere (13.00 órától nem érintett megálló). Ideiglenes megállók: Roosevelt tér, Nádor utca, Hercegprímás utca, Arany János utca, Podmaniczky utca, Nyugati pu. (Podmaniczky u.), Izabella utca, Szinyei Merse utca, Bajza utca, Munkácsy Mihály utca, Dózsa György út.

Időpont:

9.00 – 20.00

Változás:

Az Apor Vilmos tér irányában a Dózsa György útig eredeti útvonalon, majd a Szondi utca – Bajza utca – Podmaniczky utca – Teréz körút – Nyugati tér – Szent István körút – Margit híd – Germanus Gyula park – Árpád fejedelem útja – Bem rakpart – Bem József tér – Fő utca – Clark Ádám tér, tovább eredeti útvonalon közlekedik. Kimaradó megállók: Hősök tere, Bajza utca, Kodály körönd, Oktogon, Opera, Bajcsy-Zsilinszky út, Deák Ferenc tér, Hild tér, Roosevelt tér. Ideiglenes megállók: Szondi utca, Rippl-Rónai utca, Podmaniczky utca, Szinyei Merse utca, Izabella utca, Nyugati pu. (Podmaniczky utca), Nyugati pályaudvar*, Jászai Mari tér*, Margit híd, Bem József tér, Batthyány tér, Szilágyi Dezső tér.

* = 9.50 és 11.20 között a Nyugati pályaudvarnál és a Jászai Mari téren nem állnak meg.

70, 78

Időpont:

6.00 – 11.00, 17.00 – 22.00

Változás:

Az Erzsébet királyné útja, aluljáró illetve a Keleti pályaudvar (Garay utca) valamint a Honvéd utca között közlekednek.

2V

Időpont:

6.00 – 11.00

Változás:

A Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között közlekednek. Útvonaluk: a Boráros tértől az Akadémia utcáig eredeti útvonalon, majd Arany János utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Teréz körút – Nyugati pu. vá. – Teréz körút – Podmaniczky utca – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Roosevelt tér – Apáczai Csere János utca, tovább eredeti útvonalon. Megszüntetett megállók: Kossuth Lajos tér, Szalay utca, Jászai Mari tér, illetve a Boráros tér irányában a Roosevelt tér is. Ideiglenes megállók: Nádor utca, Hercegprímás utca, Arany János utca, Nyugati pályaudvar, Bajcsy-Zsilinszky út, Arany János utca, Hild tér, Roosevelt tér.

Időpont:

11.30 – 14.30

Változás:

A Boráros tér irányában módosított útvonalon közlekednek: Roosevelt tér – Eötvös téri átjáró – Pesti alsó rakpart – Petőfi téri felhajtó – Március 15. tér, tovább eredeti útvonalon. Kimaradó megállók: Szende Pál utca (Eötvös tér), Petőfi tér. Ideiglenes megálló: Roosevelt tér (Eötvös tér).
A Március 15. tér esetleges zárásakor mindkét irányban a Pesti alsó rakparton közlekednek a Március 15. tér érintése nélkül. Ekkor a Március 15. téri megállóhely mindkét irányban megszűnik.

Időpont:

17.00 – 22.00

Változás:

A Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között közlekednek. Útvonaluk: a Boráros tértől az Akadémia utcáig eredeti útvonalon, majd Arany János utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Teréz körút – Nyugati pu. vá. – Teréz körút – Podmaniczky utca – Kálmán Imre utca – Honvéd utca – Báthory utca – Nádor utca – József Attila utca – Roosevelt tér – Apáczai Csere János utca, tovább eredeti útvonalon. Megszüntetett megállók: Kossuth Lajos tér, Szalay utca, Jászai Mari tér, illetve a Boráros tér irányában a Roosevelt tér is. Ideiglenes megállók: Nádor utca, Hercegprímás utca, Arany János utca, Nyugati pályaudvar, Bajcsy-Zsilinszky út, Honvéd utca, Kossuth Lajos tér, Széchenyi utca, Zrínyi utca, Roosevelt tér.

115

Időpont:

6.00 – 11.00

Változás:

Az Árpád híd irányában.az autóbuszok nem érintik a Kossuth Lajos teret.
A Boráros tér felé a terelt útvonal: Honvéd utca – Kálmán Imre utca – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Roosevelt tér – Apáczai Csere János utca, tovább eredeti útvonal. A megszüntetett megállók: Kossuth Lajos tér, Széchenyi utca, Zrínyi utca, Szende Pál utca. Ideiglenes megállók: Bajcsy-Zsilinszky út, Arany János utca, Hild tér, Szende Pál utca.

Időpont:

11.00 – üzemzárásig

Változás:

Rövidített útvonalon, az Árpád híd és a Nyugati pályaudvar között járnak. Útvonal: Szent István körútig eredeti útvonalon, majd Szent István körút – Nyugati pályaudvar végállomás – Szent István körút – Hegedűs Gyula utca, tovább eredeti útvonalon.

M2

Időpont:

7.00 – 11.00

Változás:

Szükség esetén a Kossuth Lajos téri állomás lezárásra kerülhet.

75

Időpont:

10.00 – 11.30

Változás:

A Jászai Mari tér irányában módosított útvonalon közlekednek: Stefánia út – Ajtósi Dürer sor – Hermina út –Állatkerti körút – Állatkerti út, tovább eredeti útvonal. Megszüntetett megállók: Zichy Géza utca, 56-osok tere, Dvoøák sétány, Olof Palme sétány, Hősök tere. Ideiglenes megállók a 72-es trolibuszok érintett megállói.

Időpont:

kb. 13.00 – 19.00

Változás:

Mindkét irányban módosított útvonalon, a Hermina úton át járnak.
A Jászai Mari tér irányában kimaradó megállók: Zichy Géza utca, 56-osok tere, Dvoøák sétány, Olof Palme sétány, Hősök tere. Ideiglenes megállók: Hermina út, Erzsébet királyné útja, Bethesda utca, Széchenyi fürdő, Állatkert.
A Stadionok felé nem érintett megállók: Hősök tere, Benczúr utca, Damjanich utca, Ajtósi Dürer sor, Zichy Géza utca. Ideiglenes megállók: Állatkerti út (Hősök tere), Állatkert, Széchenyi fürdő, Kacsóh Pongrác út, Bethesda utca, Erzsébet királyné útja, Ajtósi Dürer sor.

79

Időpont:

10.00 – 11.30

Változás:

A Dózsa György út metróállomás irányában módosított útvonalon közlekednek: István út – Ajtósi Dürer sor – Hermina út – Állatkerti körút – Állatkerti út, tovább eredeti útvonalon. A megszüntetett megállók: Dvoøák sétány, Olof Palme sétány, Hősök tere. Ideiglenes megállók a 72-es, 74-es trolibuszok érintett megállói.

Időpont:

kb. 13.00 – 19.00

Változás:

Mindkét irányban módosított útvonalon, a Hermina úton át járnak.
A Dózsa György út metróállomás irányában kimaradó megállók: Dvoøák sétány, Olof Palme sétány, Hősök tere. Ideiglenes megállók: Ajtósi Dürer sor, Zichy Géza utca, Hermina út, Erzsébet királyné útja, Bethesda utca, Széchenyi fürdő, Állatkert.
A Keleti pályaudvar irányában kimaradó megállók: Hősök tere, Benczúr utca, Damjanich utca, István út, Cserhát utca, Keleti pályaudvar (Garay utca) vá. Ideiglenes megállók: Állatkerti út (Hősök tere), Állatkert, Széchenyi fürdő, Kacsóh Pongrác út, Bethesda utca, Erzsébet királyné útja, Ajtósi Dürer sor, Zichy Géza utca, 56-osok tere, Dózsa György út, Nefelejcs utca, Bethlen Gábor tér, Keleti pályaudvar (Garay utca) vá. (a 78-as trolibusz végállomása).

70

Időpont:

10.00 – 11.30

Változás:

Az 56-osok terén történő koszorúzáskor a trolibuszok pár percet várakoznak az ünnepségre érkezők elvonulása alatt. Hosszabb várakozás esetén mindkét irányban a Damjanich utca – Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor – Hermina út – Erzsébet királyné útja útvonalon közlekednek, az érintett trolibusz-megállóhelyeken állnak meg és kimaradnak a Dvoøák sétány, Olof Palme sétány megállóhelyek.

33

Időpont:

9.30 – 12.30

Változás:

Módosított útvonalon közlekednek: Nagytétényi út – Petőfi Sándor utca – Batthyány utca – Zambelli Lajos utca – Angeli utca – Nagytétényi út, tovább eredeti útvonalon. A megszüntetett megálló a Szabadság utca.

109

Időpont:

11.00 – 18.00

Változás:

Megosztva közlekedik, egyrészt Óbuda, Bogdáni út és a Nyugati pályaudvar, másrészt Kőbánya alsó vasútállomás és a Deák Ferenc tér között. A kimaradó szakaszon a 3-as metróval lehet utazni.

20E

Időpont:

kb. 13.00 – 19.00

Változás:

Mindkét irányban módosított útvonalon, a Hermina úton át járnak.
Nem érintik a Hősök terét. Ideiglenes megállóhelyek mindkét irányban: Széchenyi fürdő, Állatkerti út.

30, 30A

Időpont:

kb. 13.00 – 19.00

Változás:

Módosított útvonalon közlekednek.
Megyer, Szondi utca, illetve Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak felé az útvonal: Dózsa György útig változatlan, majd Dvoøák sétány – Zichy Mihály út – Hermina út – Állatkerti körút – Állatkerti út – Dózsa György út, tovább eredeti útvonalon. Kimaradó megálló a Hősök tere. Ideiglenes megállóhelyek: Olof Palme sétány, Erzsébet királyné útja, Bethesda utca, Széchenyi fürdő, Állatkert, Állatkerti út.
A Keleti pályaudvar felé az útvonal: Dózsa György útig változatlan, majd Állatkerti út – Állatkerti körút – Hermina út – Zichy Mihály út – Dvoøák sétány – Dózsa György út, tovább eredeti útvonalon. Kimaradó megállók: Hősök tere, Benczúr utca, Damjanich utca. Ideiglenes megállók: Állatkerti út (Hősök tere), Állatkert, Széchenyi fürdő M, Kacsóh Pongrác út, Bethesda utca, Erzsébet királyné útja, Olof Palme sétány, Dvoøák sétány.