
Virtuális Erőmű Program
A BKV évek óta részt vállal a Virtuális Erőmű Program által kitűzött célok megvalósításában, azaz abban, hogy minél nagyobb megtakarítással járuljunk hozzá egy virtuális erőmű „felépítéséhez”. Ennek a munkának köszönhetően Társaságunk ismét sikeresen pályázott, és Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója 2019. március 6-án átvette az Energiatudatos Vállalat 2019 címet.
A BKV a korábbi évekhez hasonlóan folytatja a munkát, amelynek célja, hogy működésének egyes területein feltárja azokat a helyeket, amelyeken energia-megtakarítás érhető el. Felelős vállalatként munkánkban elengedhetetlen, hogy szem előtt tartsuk a fenntartható, hosszú távon gazdaságosabb megoldások keresését és alkalmazását.
A BKV Zrt. 2014-ben csatlakozott a programhoz, amelynek eredményeképpen a VEP által indított Energiahatékonysági Kiválósági Pályázaton 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben „Energiatudatos Vállalat” címet, 2016-ban „Energiahatékony Vállalat” díjat kapott.
A Virtuális Erőmű Program – az ISO 50001 Energiairányítási rendszer működtetésével összhangban – hatékony eszköz az energiahatékonyság folyamatos fejlődésének ellenőrzésére. A Társaság vezetése elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, ennek megfelelően az elmúlt években hozott intézkedések eredményei rendre megmutatkoznak mind az energiafelhasználásban, a hatékonyság javulásában, mind a munkavállalók szemléletformálásában. A program célja, hogy összegyűjtse, rendszerezze, számszerűsítse és közzé tegye a vállalkozások energiahatékonyság terén elért eredményeit, és az idei pályázatunkban megfogalmazott vállalások is ezt erősítik. A teljesítmény kommunikációja, tapasztalataink megosztása, további hasznos tudás megszerzése érdekében szervezett már négy alkalommal szakmai fórumot a BKV.
Társaságunk az idei Energiatudatos Vállalat pályázatban – többek között – a mérési pontok bővítését, a folyamatoptimalizálást, valamint a munkavállalók és partnerek felé történő kommunikációját azonosította energiatudatossági céljaként és kötelezettségvállalásaként.
Vállalásaink:
1. Vállalás:
Az energiafogyasztás mérésén túl a rendelkezésre álló adatok körének bővítése, új mérési pontok kiépítése, az elemzés támogatásának fejlesztése
Jelenlegi helyzet:
Folyamatos mérés történik a legfontosabb költséghelyeken, azonban energiafelügyeleti rendszer csak elszigetelten, pilot-projekt keretében üzemel.
2. Vállalás:
Az energiahatékonyság fejlesztési akciótervek felülvizsgálati-, értékelési rendszerének optimalizálása
Jelenlegi helyzet:
Bár az energiahatékonyság fejlesztési akciótervek felülvizsgálata, értékelése rendszeresen és folyamatosan zajlik, azonban a folyamat optimalizálása érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a szabályozott folyamatok hatékony végrehajtására.
3. Vállalás:
Az energiahatékonysági fejlesztések eredményei "sikerbeszámolók" formájában az egész szervezet számára bemutatásra kerülnek.
Jelenlegi helyzet:
A több éve zajló energiahatékonysági fejlesztések eredményei rendelkezésre állnak, azonban jelenleg évente egyetlen alkalommal, csak egyes fejlesztések kerülnek bemutatásra. A Társaság belső kommunikációs csatornáinak igénybevételével évente több alkalommal is sor kerülne sikerbeszámolók közzétételére.
Büszkék vagyunk arra, hogy a több éves munka eredményei alapján megfogalmazott újabb célkitűzéseinket idén is elismeri az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat Tanácsadó Testületének Szakmai Zsűrije és 2019-ben ismét átvehettük az Energiatudatos Vállalat címet.
BKV Zrt.