A BKV ismét Energiatudatos Vállalat
A BKV a Virtuális Erőmű Programhoz kapcsolódóan 2014-ben első alkalommal benyújtott pályázata óta minden évben díjazottként szerepel, így 2020-ban ismét Energiatudatos Vállalat címet kapott Társaságunk.
A Virtuális Erőmű Program (VEP) a köztársasági elnök által fővédnökölt és az Európai Bizottság által a legjobb három uniós energiahatékonysági program közé választott fenntarthatósági kezdeményezés, amelynek célja, hogy a partnerek energia- és CO2 megtakarításait pályázatain keresztül összegyűjtse, bemutassa, jó példáikat megossza és díjazza. Az el nem használt és így fosszilis erőműben meg nem termelt, tehát kiváltott energia-egységekből egy „virtuális erőmű” épül, mely mára az ország 4. legnagyobb villamos erőművévé vált. A 2018. március 6-án meghirdetett VEP2 program célja, hogy a Virtuális Erőmű Program 2030-ra Magyarország második legnagyobb erőműve legyen. Mintegy 9.000 vállalati, 350.000 diák, több száz önkormányzati, valamint intézményi és lakossági partnerével a VEP a legszélesebb körű nonprofit fenntarthatósági kezdeményezés Közép-Kelet Európában.
Az elmúlt években hozott intézkedéseink eredményei rendre megmutatkoznak mind az energiafelhasználásban, a hatékonyság javulásában, mind a munkavállalók szemléletformálásában. Bár a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése miatt a Parlamentbe tervezett díjátadó ünnepség márciusban elmaradt, a Társaság vezetése elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett.
Vállalásaink:
1. vállalás: Az energiafogyasztás mérésén túl a rendelkezésre álló adatok körének bővítése, új mérési pontok kiépítése, az elemzés támogatásának fejlesztése.
- Folyamatos mérés történik a legfontosabb költséghelyeken, azonban energiafelügyeleti rendszer csak elszigetelten, pilot-projekt keretében üzemel.
2. vállalás: Az energiahatékonyság fejlesztési akciótervek felülvizsgálati-, értékelési rend¬sze-rének optimalizálása.
- Bár az energiahatékonyság fejlesztési akciótervek felülvizsgálata, értékelése rendszeresen és folyamatosan zajlik, azonban a folyamat optimalizálása érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a szabályozott folyamatok hatékony végrehajtására.
- A több éve zajló energiahatékonysági fejlesztések eredményei rendelkezésre állnak, azonban jelenleg évente egyetlen alkalommal, csak egyes fejlesztések kerülnek bemutatásra. A Társaság belső kommunikációs csatornáinak igénybevételével évente több alkalommal is sor kerülne sikerbeszámolók közzétételére.