BKV.hu

Vers a kisföldalatti peronján

2021-04-30 10:06:17

A Millenniumi Földalatti Vasút 125 éves évfordulójának tiszteletére egy héten át neves művészek előadásában kortárs versek hallhatók a kisföldalatti állomásain a BKV és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésében. Kérjük, álljanak meg május 3. és 9. között egy percre Budapest egyik legszebb helyszínén, a világörökség részét képező MillFAV valamelyik állomásán, és hallgassák meg a Vers a peronon elnevezésű kezdeményezés keretében elhangzó műveket!


A BKV mindig elkötelezett volt a történeti és szellemi értékeink megóvása és terjesztése mellett, ezért lehetőségeink szerint igyekeztünk a lehető legtöbb kulturális és művészeti kezdeményezés mellé állni. Az elmúlt időszakban nem volt módunk jubileumi eseményeinket a megszokott módon, személyesen ünnepelni, ezért is csatlakoztunk nagy örömmel az Aranyhíd Polgári Egyesület már több helyszínen is sikeres programjához, a Vers a peronon elnevezésű akcióhoz, amelynek célja, hogy a magyar kultúra részét képező versek minél több emberhez jussanak el.


2021. május 3. és 9. között egy héten át minden nap más-más kortárs vers hallható a kisföldalatti állomásain. Az irodalmi alkotásokat egy nap több alkalommal is bejátsszuk a MillFAV minden állomásán.

Utasaink az alábbi művekkel találkozhatnak a peronon:

  • Kemény István: Kis majom  (Mihály Péter színész, rendező előadásában)
  • Áfra János: Otthonról el (Für Anikó színművész előadásában)
  • Szálinger Balázs: A fák (Csuja Imre színművész előadásában)
  • Géczi János: Ma megbeszéltük (Likó Marcell zenész előadásában)
  • Dukay Nagy Ádám: Életesély (Nagy Péter színművész előadásában)
  • Terék Anna: Pofon (Tóth Ildikó színművész előadásában)
  • Szőcs Géza: Vers a végtelen programokról  (Gáspár Sándor színművész előadásában)

 

BKV Zrt.