Május 23-án indul a pesti fonódó villamoshálózat I. ütemének kivitelezése

  • 2020-05-18 11:02:35

Május 23-án, szombaton kezdetét veszi a fővárosi villamosközlekedés idei leghangsúlyosabb fejlesztése, a Soroksári út – Haller utcai deltavágány építése.

A projekt során új vágánypár létesül a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba is, és a meglévő, déli irányú kapcsolat is megújul. Ezáltal a kereszteződésben a jövőben összesen hat irányba tudnak majd közlekedni a villamosok.


A fejlesztésnek köszönhetően egy teljesen új villamosvonal is létrejöhet, ami részben az M3-as metróvonal felújítása során nyújthat alternatív útvonalat, hiszen így a Nagyvárad tértől átszállás nélkül közelíthető majd meg a belváros, hosszabb távon pedig a fővárosi villamos-hálózat gazdagodik egy új viszonylattal, növelve ezzel a villamosokkal átszállás nélkül elérhető helyszínek körét.
A beruházás során a kereszteződés megállói is megújulnak, korszerű, akadálymentes kialakításúak lesznek.
A munkavégzés a 24-es villamosvonal ideiglenes rövidítése mellett kezdődik, a munkálatok ebben a kezdeti szakaszban még nem érintik a 2-es villamos forgalmát, így ott egyelőre a megszokott útvonalon történik a közlekedés és csak egy későbbi építési ütem során kell korlátozásokra számítani.


A beruházás többek között magában foglalja a csomópontban és környékén a kitérők, vágányátszelések és vágányok építését, áramellátási hálózat és váltófűtés építést, felsővezetéktartó oszlop cseréket, vízvezetékek cseréjét, csatornázás védelmi munkákat, hírközlési kábelek cseréjét, közvilágítás létesítését, útépítést és közúti jelző építését is.


A projekt megvalósulásához 1,8 milliárd Ft-os külön forrást biztosít a Fővárosi Önkormányzat, míg a munkálatokat a BKV Zrt. szerződött partnere, a Vasútépítők Kft. végzi, a műszaki terveket a BKK Zrt. készíttette el.


A projekt összetettsége miatt a munka az eredeti organizációs terv szerint év végén érne véget, de dolgozunk a korábbi befejezés lehetőségének és feltételeinek megteremtésén.

A felújítási munkák alatt kérjük a kedves utasok, a környéken lakók és az arra közlekedők szíves türelmét és megértését!


BKV Zrt.