BKV.hu

Koronavírusjárvány-megelőzés: felfüggesztik az elsőajtós felszállási rendszert Budapesten

2020-03-11 19:00:00

 

Karácsony Gergely főpolgármester döntése alapján 2020. március 12-én 00:00-tól átmenetileg, határozatlan időre felfüggesztik a fővárosi közösségi közlekedési járatokon az elsőajtós felszállási rendszert. A rendelkezés a járművek jobb szellőzését segíti, és azt, hogy ne az első ajtónál tömörüljenek az utasok felszálláskor.

 

A közösségi közlekedési szolgáltatók arra biztatják az utasokat, hogy minél gyakrabban nyissák ki a járművek ablakait, mert ez is jelentősen hozzájárul a szellőzéshez. Ennek érdekében természetesen minden jármű ablakának nyithatóságát biztosítjuk. Az elsőajtós felszállási rend felfüggesztése mintegy kétszáz fővárosi autóbusz- és trolibusz-vonalat érint.

 

A főpolgármester bejelentette azt is: tovább növelik az eddigi fokozott fertőtlenítés gyakoriságát a fővárosi közösségi közlekedési járatokon. (A járművek takarításával kapcsolatban a BKV részletesebb, múlt pénteki közleménye itt olvasható.) E hét péntektől kezdve a BKK ügyfélközpontjait is erős fertőtlenítővel takarítják naponta, illetve szükség esetén naponta többször is.

 

Dr. Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója szerint amennyiben szükséges, további intézkedéseket is elrendelnek, elrendelhetnek, ha azzal a fővárosi közösségi közlekedési szolgáltató hozzájárulhat a járvány terjedésének megelőzéséhez, megfékezéséhez.

 

További tudnivalók az elsőajtós felszállási rend felfüggesztésével kapcsolatban:

  • A közlekedési szolgáltatást továbbra is érvényes jegy vagy bérlet megvásárlásával lehet igénybe venni.
  • Aki mobiljegyet használ, a kihelyezett kód beolvasása nélkül is felszállhat a járatokra.
  • A járművekről az elsőajtós felszállási rendre vonatkozó feliratokat, matricákat nem távolítják el, kérjük, ezeket az intézkedés visszavonásáig ne vegyék figyelembe.
  • Az elsőajtós felszállás felfüggesztése határozatlan időre szól, a BKK jelezni fogja, ha a járványveszély elmúltával ismét életbe lép a korábbi rend.

 

Budapest, 2020. március 11.

Budapesti Közlekedési Központ

BKV Zrt.