BKV.hu

1233

Bengáli (kétirányú)

Az FVV CSM–4 (becenevén: „Bengáli”) magyar gyártmányú, kétirányú, tízajtós, csuklós villamostípus. A CSM–2 házi csuklós kétirányú, kétoldali ajtós utódjaként gyártották. Kezdetben nyolcajtós kivitelben készültek, a befüggesztett középrészen ajtó nélkül (CSM–3), a sorozatpéldányok viszont már hosszabb, ajtót is tartalmazó középrésszel kerültek forgalomba. Ez lett a CSM–4. 1963-tól egészen 2014-ig dolgoztak, eleinte Budapesten, majd Miskolcon, Szegeden és Debrecenben - itt vonták ki őket a forgalomból utoljára.

A jármű, csakúgy, mint elődje, két középbejáratú ikerkocsi alváza alapján épült, így merev vázas konstrukció volt, ami roppant előnytelen. Akárcsak a CSM–2, ez is három részből áll, a középső rész befüggesztett, forgóváz hiányában a külső felépítmény tartja. Szintén 2+2 tengelyes, ebből a középső kettő hajtott, így csak szerény gyorsulásra képes. Motorja 80 lóerős. Amiben különbözik elődjétől, az a kétirányú kivitel, valamint a két oldalon beépített 5-5 ajtó. Az új járművek ráadásul hosszabbak is lettek az egyirányú változatnál, erre a járműrészenként megjelenő több ajtó miatt volt szükség.
A prototípust CSM–3-ként 1963-ban gyártották az FVV CSM–2 továbbfejlesztett utódjaként. Mint az összes Bengálinak, ennek is csak ideiglenes szerepet szántak, amikor nagy szükség volt a csuklós villamosokra. A villamosok kezdetben Budapesten, a kelenföldi Füzesi Árpád Főműhelyben készültek, ám mindössze 1965-ig. Ezután fokozatosan Debrecenbe helyezték át, ahol 1978-ig gyártották őket.
A fővárosban egyre kisebb volt az igény ezekre a nagy befogadóképességű, ugyanakkor lomha, nehézkesen kezelhető és elavult konstrukciójú villamosokra, ezért hasonlóan a CSM–2-esekhez, a CSM–4-eseket is korán leváltották. Az 1980-as évek elején pár példányt eladtak vidékre, a többit szétvágták.

Adatok
Jármű típusa 1233 Bengáli (kétirányú)
Teljes hossz (mm) 22630 mm
Szélesség 2290 mm
Magasság 3200 mm
Engedélyezett sebesség (km/h) 40 km/h
Szolgálati tömeg (kg) 24000 kg
Ülőhelyek száma (fő) 38 db
Szállítható utasok száma (5 fő/m2) 210 fő

A jármű galériája