BKV.hu

Viharkár utáni helyreállítási munkálatok a 61-es villamos vonalán

2018-09-03 07:18:05

A szombat esti viharos esőzés több villamos vonalon fennakadásokat okozott. Több helyen a vágányokra került hordalék, illetve leszakadt ágak képeztek akadályt.

A 61-es villamos vonalán a Kelemen László utcánál a hatalmas mennyiségű víz kimosta a sínek alól a zúzottkő ágyazatot annak ellenére, hogy a 2017-ben végrehajtott támfal megerősítési és pálya felújítási munkák a tervek szerint, megfelelő minőségben lettek végrehajtva. A pályában létesített víznyelők funkciójuk szerint a vasúti pályában keletkező csapadékvíz elszállítására alkalmasak. Az éjszakai esőzés következményeként keletkezett hiba oka, hogy az érintett területen gyűlik össze a hegyoldalból két irányból is ide folyó csapadékvíz, amely csak a villamos pályán keresztül tud a vízgyűjtőként funkcionáló Ördög-árokba jutni. A havária jellegű esőzés során olyan mennyiségű víz gyűlt össze, amelyet a pálya víznyelői már nem tudtak elvezetni, a  nagy mennyiségű csapadék így utat talált magának a vasúti pálya felépítményén keresztül, elhordva a töltésoldalt.

A helyreállítás során a BKV a kivitelezővel együttműködve olyan megoldást keres, amely hosszú távon megoldást biztosít a közutakról a villamos pályára kerülő csapadékvíz elvezetésére az Ördög-árokba. A hibahelyen nagy keresztmetszetű áteresz épül, amely extém mennyiségű csapadék elvezetésére is alkalmas. Ennek megépítése néhány napot igénybe vesz, a hét második felére várhatóan elkészülhet a megfelelő megoldás, és a vonalon a forgalom újra elindítható lesz. A vihar által okozott károsodás - az alépítmény rongálódása - jelenleg még nem ítélhető meg teljes körűen, ezért a forgalom beindulását követően szükség lesz sebességkorlátozás bevezetésére, hogy a pálya alépítményének stabilitása megbízhatóan megítélhető legyen.

A BKV a kivitelezővel együtt mindent elkövet azért, hogy a vonalon a forgalom mielőbb helyreállítható legyen, szolgáltatásunk biztonsággal újraindíthatóvá váljon.