
Tátra emlékjárat – Harminc éve a síneken
2010-03-22 15:49:53

Immáron három évtizede futnak az egykori csehszlovák ipar termékei, a Tátra villamosok a budapesti síneken. Először 1980. február elsején álltak forgalomba az 59-es viszonylaton. A típusból 1984-ig 322 motorkocsi érkezett a fővárosba. Az új járművek számos technikai újdonságot is hoztak Budapestre: újra megjelent bennük az utastéri fűtés, vezérlésüket már egy kezdetleges számítógép végezte. Nem utolsó sorban pedig jelentősen növekedett az utazási komfort, hála a tágas, fűtött, neonvilágításos utastérnek; a járművezetőknek pedig nem kellett többet a nyitott vezetőállásos kocsikban fagyoskodniuk.
A kerek évfordulóról a BKV is megemlékezik: március 27-én (szombaton) 10 és 15 óra között szakmai és nyílt napot tart a Társaság a Szépilona kocsiszínben, a városban pedig, a hétvége folyamán több vonalon is felbukkannak majd nosztalgiajáratok. Annak a szemfüles játékosnak, aki az összeset megtalálja, ajándékkal kedveskedünk!
A játék részleteiről a BKV honlapján (www.bkv.hu) olvashatnak.
A járatokon 400 forintos menetjeggyel lehet majd utazni, melyek nosztalgia napijegyként szolgálnak, tehát egy menetjegy megváltása korlátlan utazásra jogosít fel a nosztalgiajáraton március 27-én.
Programok:
Szépilona kocsiszín
- Szakmai előadások (Előzetese regisztrációval!)
- Villamos kiállítás (K Tátra, Ganz, Combino, Hannoveri)
- Kocsiszín-látogatás
- Játszósarok gyermekeknek
Keresd a villamost!
Nosztalgiaszerelvények a városban: szóló motorkocsi és A-B véggel kapcsolt („kilátószakaszos”) szerelvény az 59-es vonalán, hármas szerelvény a 12-es viszonylaton, Tátra-járat az 52-es viszonylaton, és egy forduló erejéig a 47-es vonalán, a Szabadság-hídon át.
2010. március 22., 15.50