BKV.hu

Társ a közlekedésben - BKV a Közlekedési Kultúra Napján

2023-05-08 17:00:00

A Közlekedési Kultúra Napja eseményei kilencedik alkalommal irányítják a figyelmet az egész országban a közlekedésbiztonság növelésének fontosságára, a közösségi és környezettudatos közlekedés kultúrájára. A BKV május 11-én négy helyszínen rendez kapcsolódó programokat, amelyeken munkatársaink az érdeklődőkkel balesetveszélyes helyzeteket és azok elkerülésének módját ismertetik meg gyakorlati bemutatók és előadások segítségével.

 

Társaságunknak közösségi közlekedési szolgálatóként elemi érdeke a közlekedésbiztonság szem előtt tartása. Járművezetőink, akik naponta százezrek testi épségéért felelnek, és szakembereink professzionális oktatás során sajátítják el az „átlagos” közlekedőhöz mérten kiemelkedő szintű elméleti és gyakorlati tudásukat. A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából ebből a tudásból szeretnénk átadni a közúti közlekedésben résztvevő partnereinknek és utasainknak, megszólítva sérülékenyebb csoportokat is, mint az idősebbek és a fogyatékkal élő gyermekek.

 

Cinkotai autóbuszgarázs

 

A regisztrált érdeklődők előadást hallgathatnak meg Haus Zoltántól, az Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság képzési felelősétől és Józan Róbert gépjármű forgalmi oktatótiszttől az úrvezető és a hivatásos járművezető készségeinek különbözőségéről, és megtudhatják, hogy autóbuszaink és trolibuszaink jellemzően milyen közlekedési konfliktus-szituációkba keverednek a mindennapi munka során. A program résztvevői egy holttér-installáció segítségével személyesen tapasztalhatják meg, mit lát, illetve mit nem lát a volán mögül egy „nagytestű” jármű vezetője. A jelentkezőknek tesztvezetésre is lehetőséget biztosítunk B kategóriás jogosítvány bemutatása és vezetésre képes állapotellenőrzés után.

 

A telephelyen három csoportban fogadjuk a látogatókat 9, 11 és 13 órakor, az alábbi linkeken elvégezhető kötelező regisztráció után:

 

Regisztráció az előadásra tesztvezetés nélkül (turnusonként 5 fő)

https://www.bkv.hu/hu/visits/balesetveszelyes_helyzetek_bemutatasa_eloadas_3971

 

Regisztráció az előadásra tesztvezetéssel (turnusonként 15 fő)

https://www.bkv.hu/hu/visits/baleseti_helyz_bem_2264

 

Cím: Cinkota Divízió 1165 Budapest Bökényföldi út 122. (bejárat a Cinkotai úti parkoló felől)

 

Deák Ferenc téri Földalatti Vasúti Múzeum

 

Igaz, az alagútban nem fordulhat elő, hogy metróvezetőnknek nem adja meg egy másik jármű az elsőbbséget a kereszteződésben, utasaink azonban itt is találkozhatnak balesetveszélyes szituációkkal. Dr. Szabó László metró vasútbiztonsági csoportvezető elmondja, mire kell feltétlenül figyelni a mozgólépcső használatakor, poggyász szállításakor, hogyan biztonságos a biztonsági sáv, és miért kell kapaszkodni a járműveken.

 

Az előadás 10:00 órakor kezdődik, látogatása regisztrációhoz kötött (maximum 40 fő), amit az alábbi linken lehet megtenni:

https://www.bkv.hu/hu/visits/spec_helyz_bemutato_8899

Kollégáink számára kiemelten fontos az idősek és a vakok, gyengén látók közlekedési biztonsága is, ezért a rendezvény programjaként ellátogatnak a Kamara Erdei Úti Idősek Otthonába és a Vakok Iskolájába, hogy felhívják az idősek és a tanulók figyelmét az őket érintő közlekedési és forgalmi veszélyhelyzetekre.

Kürti István Tibor, helyszínelői csoportvezető és Kertész Péter, balesetelemző és megelőzés koordinátor szakértelmükkel és tapasztalatukkal segítik az időseket és a vakokat, gyengén látókat közlekedésük biztonságosabbá tételében. Előadásaik során olyan konkrét példákkal, és az idősek és vakok speciális igényeit is figyelembe vevő hasznos tanácsokkal szolgálnak, amelyek segíthetnek elkerülni a vészhelyzeteket, és javítani az érintettek biztonságérzetét a mindennapi közlekedés során.

 

Közös a pálya, közös a felelősség, üzente a BKV 2022-ben indított közlekedésbiztonsági kampánya. Legyünk társak a közlekedésben, a közlekedésért mondja a Közlekedési Kultúra Napja szlogenje. A BKV olyan társ Budapest közlekedésében, akire mindig lehet számítani, ha utazásról van szó, és akkor is, ha biztonságos, kulturált közlekedésért, a közlekedés kultúrájáért kell tenni.

 

BKV Zrt.

2023.05.08.