BKV.hu

Reagálás az index.hu június 4-i cikkére

Tisztelt Gál Mihály!

Ezúton is köszönjük a véleményeket és az észrevételeket, melyeket továbbra is várunk. Szerencsére hozzánk eddig csak pozitív vélemények érkeztek, de a negatívabb hangoktól sem ijedünk meg, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy ezek szerint foglalkoznak utasaink a kezdeményezésünkkel. Ha hibát találunk, természetesen azonnal javítjuk, de más a munkaanyag és mások a járművekre felkerülő, azokon már hallható hangok, amelyeken természetesen helyesen hangzik el az utca neve.

Összességében jól sikerültek a felvételek és eddig pozitív visszhangja van az új hangbemondásoknak. Egyébként a BKV honlapján, a www.bkv.hu-n található a hangokból ízelítő, amely alapján ki-ki eldöntheti, mennyire tetszenek neki a színészhangok, illetve szintén a honlapon megtalálható totó kérdéseire helyesen válaszolók sorsoláson vesznek részt és szeptemberi színházjegyet nyerhetnek a szóban forgó színészek előadásaira. Sőt, a nyereményhez tartozik még egy, az előadást követő személyes találkozó is, amelynek során a szerencsés nyertesek a darabban játszó a színésszel kávézhatnak.

Üdvözlettel:

BKV Zrt.