BKV.hu

Óriási siker volt a kettős nyílt nap

Majd kétezren látogattak el az épülő állomásokra

Pénteken és szombaton a nagyközönség bepillantást nyerhetett a kulisszák mögé: az állomásépítő mérnökök a Bocskai úti és a Rákóczi téri állomásépítéseken tartottak idegenvezetést majd kétezer érdeklődőnek. A szombati óriási érdeklődésre való tekintettel mindkét helyszínen duplán indítottak látogatócsoportokat.

A Bocskai úti állomáson a Fehérvári út alatt lévő állomástérben előfordult, hogy egyszerre több mint száz turista tartózkodott. A helyszín külön érdekességeként a héten a Móricz Zsigmond körtér felé továbbinduló északi pajzs teljes egészében látható volt, hiszen az állomás néhány méterrel hosszabb, mint a 116 méter hosszú alagútépítő szerkezet.

A Rákóczi téren is hasonlóan nagy volt az érdeklődés, a 25 méteres mélységben az erőgépek alig néhány méterre dolgoztak a vendégektől. A ma még felülről teljesen nyitott állomás már nem sokáig lesz ilyen formájában látható.

A két nap során közel kétezer látogató kereste fel a 4-es metró épülő állomásait, a vendégek tájékoztató anyagokat és 4-es metrós meglepetés ajándékokat kaptak. A most következő, május 24-ei és 25-ei hétvégén is várjuk a budapestieket a Bikás parki majálisra, ahol a 4-es metró információs sátrától csoportok indulnak majd a Tétényi úti állomásépítés megtekintésére.


DBR Metró Projekt Igazgatóság