
Nyílt levél Főváros vezetésének!
A BKV Zrt. Kollektív
Szerződést aláíró szakszervezetei mély megdöbbenéssel figyelik az
elmúlt néhány hétben a Társasággal, annak vezetésével kapcsolatban
megjelenő híreket. A híradások valóságtartalmát nem tudjuk eldönteni,
és nem is ez a feladatunk.
Azt viszont teljes
meggyőződéssel állítjuk, hogy a Társaság körül kialakult bizonytalanság
mérhetetlen károkat okoz a BKV-nak, valamennyi dolgozójának, és ezeken
keresztül Budapest és agglomerációja tömegközlekedésének. A közlekedés
nem csak stratégiai ágazat, hanem fokozottan veszélyes üzem. Mi
tisztában vagyunk ezzel, ezért emelünk érte szót.
A Tulajdonos felelőssége óriási, mert az ügyben tanúsított magatartása döntő módon meghatározza a Főváros tömegközlekedésének - ezáltal Budapest működőképességének - jövőjét. Megítélésünk szerint ez a pártpolitika fölötti érdek és ennek megfelelően kellene kezelnie mindenkinek. Sem eddig, sem a jövőben nem önmaga dönt saját működésének ügyeiben a vállalat. A következő napokban a Tulajdonos döntései évtizedekre eldönthetik Budapest közlekedésének jövőjét, mint ahogy tették ezt az elmúlt majd két évtizedben is.
Követeljük, hogy a Fővárosi Közgyűlést alkotó pártok emelkedjenek felül az önös pártérdekeiken, és együttesen tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a Társaságot körülvevő bizonytalanság végre megszűnjön!
A BKV munkavállalói,
szakszervezetei az elmúlt években komoly áldozatokat hoztak annak
érdekében, hogy a Társaság működésének hatékonyságán javítsanak.
2007-ben ezer munkavállalóval csökkent a létszám, miközben jelentős
szervezeti átalakítások történtek, amelynek köszönhetően a vállalat,
hosszú évek óta először tavaly 11.3 milliárd forinttal tudta
csökkenteni a veszteségét. 2008. évben ezen átalakítás befejezése előtt
állunk közvetlen, melynek megakadályozása beláthatatlan
következményekkel járna a társaságunk és a Budapest utazó közönsége
szempontjából egyaránt. Társaságunk elérkezett az
átalakításból következő lehetőségeinek határához, ha ez sem elég a
finanszírozás megoldásához, akkor viszont a tulajdonos-megrendelőnek
kell a fennmaradó hiányok pótlására a megfelelő intézkedéseit megtenni. A
szakszervezetek az eddigi átszervezéssel kapcsolatban önmérsékletet
tanúsítottak annak érdekében, hogy a jövőben még színvonalasabb
tömegközlekedése legyen a Fővárosnak. Most Önökön, fővárosi
politikusokon van a sor, nézzenek végre szembe a valós tényekkel és a
megoldást keressék. Elvárjuk, hogy tegyék a dolgukat társaságunk és a
Fővárosban közlekedők érdekében.
A dolgozóink végezni
akarják a munkájukat, de ennek feltételeit a Tulajdonos képviseletében
elsősorban Önnek kell biztosítania! Minden szolgáltatást igénybevevő
utas és munkavállaló érdekében elvárjuk, hogy ennek tegyenek eleget!