BKV.hu

Nem lesz járművezető elbocsátás a Paraméterkönyv kapcsán

A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság elismert külső szakmai szakértők, az érintett civil szervezetek, a szakszervezetek és a lakosság véleménye alapján összeállította a főváros közlekedését meghatározó II. munkaanyagot, amelyből az ütemtervnek megfelelően újabb széleskörű szakmai és civil egyeztetések után elkészülhet majd a Paraméterkönyv. Az anyagot tegnap a Főpolgármesteri Kabinet is megtárgyalta, a BKV Zrt. szakemberei pedig a jövő hét folyamán készítik el azt az előterjesztést, melyet a BKV Zrt. Igazgatósága, Felügyelő Bizottsága, valamint a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság is napirendjére vesz, illetve a fővárosi kerületekhez is eljuttatja a Társaság. Az azonban a sajtóban megjelent szakszervezeti véleményekkel ellentétben már most kijelenthető, hogy a paraméterkönyvi változások következtében nem lesz járművezető elbocsátás.

A Paraméterkönyv eddigi munkaanyagainak összeállításáról, a szakmai és civil egyeztetések, tárgyalások aktuális állásáról az elmúlt időszakban is folyamatosan informáltunk minden érintettet és természetesen a konszenzusos döntés elérése és a valótlan információk kiküszöbölése érdekében ugyanezt tesszük a jövőben is. A második körös tárgyalások során természetesen egyeztetünk a szakszervezetekkel is, és minden döntésről tájékoztatjuk a sajtónyilvánosságot, és a Paraméterkönyv részleteit pedig elérhetővé tesszük a BKV Zrt. honlapján is.