BKV.hu

Nem a DBR-től származik a megtalált tervdokumentáció

A mai napon megtalált, feltételezhetően a 4-es metró építésével összefüggő dokumentáció nem a BKV Zrt-től, illetve nem a DBR Metró Projekt Igazgatóságról került ki, hiszen mind a Közlekedési Társaság, mind az Igazgatóság rendelkezik Iratkezelési Szabályzattal, amelynek megfelelően járt el és jár el a jövőben is. Az iratok feltehetően valamelyik - az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2006. december 30-án, a Közbeszerzési Értesítőben 2007. január 3-án megjelent tenderen indult - ajánlattevőtől kerülhettek a szelektív szemétgyűjtőbe. A DBR azonnali vizsgálatot rendelt el, és minden további szükséges intézkedést megtesz az ügyben.

Hári László, Teleki polgármesterének bejelentése szerint a megtalált dokumentumok a 4-es metró I. szakaszának 07-es számú, az állomások belső beépítésére kiírt tenderének iratai lehetnek.

Arról, hogy ebben a pályázatban résztvevők hogyan kezelték a részükre átadott iratokat, az Igazgatóságnak nincsen információja. A bejelentés nyomán a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága a mai napon azonnal vizsgálatot indított, melynek során minden szükséges intézkedést meg fog tenni. A vizsgálat eredményéről a későbbiekben adunk tájékoztatást.