BKV.hu

Nagykörúti autóbusz a mozgásukban korlátozottaknak a vágányfelújítás idejére

A BKV Zrt. mozgásukban korlátozott utasainak a nagykörúti, augusztus 1-jétől 19-éig tartó vágányfelújítás ideje alatt is rendelkezésére állnak a taxi-rendszerben működő midibuszok, sőt: többletszolgáltatásként egy midibuszt kizárólag a 4-6-os villamos vonalán, a Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között közlekedtetünk - megrendelésre - a fenti időszakban.

 

Mint azt a BKV Zrt. korábban közölte, augusztus 1-19. között a 4-6-os villamos pályáját korszerűbb, jobb minőségű elemekre cseréli ki a Társaság. Ez idő alatt a Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között a megszokott Combinok villamosok helyett magaspadlós Ikarus 280-as autóbuszok pótolják a forgalmat. Annak érdekében, hogy úticéljukat mozgáskorlátozott utasaink is elérhessék, a BKV által 2001 óta üzemeltetett iránytaxik közül egy midibusz kizárólag a 4-6-os villamospótló autóbusz útvonalán közlekedik majd a (06-1) 317-51-66-os telefonszámon tett, előzetes igénybejelentés alapján. Az esélyegyenlőséget biztosítandó a midibusz - ellentétben az iránytaxi díjszabásával - a BKV általános tarifái szerint vehető igénybe, vagyis a mozgásukban korlátozott személyek és 1 fő kísérőjük díjmentesen utazhatnak.

A speciális közlekedési igénnyel rendelkező utasaink kényelmét 2001. szeptember 18. óta biztosítja az a négy midibusz, amely háztól-házig szállítja azokat, akik a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél igénylik ezt. Az iránytaxik átszállás nélküli, alacsonypadlós utazást tesznek lehetővé. Mindössze 2 vonaljegy áráért a város legtávolabbi végére is készséggel elszállítják kerekesszékes utasainkat. A mozgáskorlátozottak kísérői pedig ingyen utazhatnak ezeken a járműveken. Az iránytaxit a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél lehet igényelni a 388-5529 telefonszámon.