BKV.hu

Nagy siker volt a Múzeumok Éjszakája a BKV múzeumában

A BKV Zrt. Deák téri Földalatti Vasúti Múzeuma az idei évben is részt vett a Múzeumok Éjszakáján. A nagy sikerű rendezvényen több mint 2000 látogató volt kíváncsi a kontinens első földalattijának emléket állító gyűjteményre, valamint az erre az éjszakára megnyitott fotókiállításra. Ez azt is jelenti, hogy az idei évi rendezvény során közel kétszer annyian látogattak el hozzánk, mint az előző évben

A BKV Deák téri múzeuma történelmi környezetben fogadja a látogatókat. A korhűen felújított földalatti vasúti járművek mellett az egykori Gizella téri állomás díszes feliratait, márványtábláit, valamint egy állandó kiállítást lehet megtekinteni. A Múzeumok Éjszakáján emellett "A BKV zöld szemmel" címmel indított fotópályázatának legjobb képeit is kiállítottuk.  A képekre szavazni is lehetett, ám a szavazás nem ért véget az éjszaka folyamán. Július 23-ig a kiállítás megtekinthető a Deák-téri múzeumban, szavazni pedig a virtuális kiállításon, a BKV honlapján lehet.