
Múzeumok Majálisa
Múzeumok Majálisa
A BKV is várja a látogatókat
Szombaton és vasárnap (május 16-17-én) a BKV Zrt. is érdekes programokkal, filmvetítéssel, játékokkal várja a látogatókat a Múzeumok Majálisán 10.00 és 18.00. óra között.
Idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Majálisa programsorozatot a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A rendezvényen az ország különböző tájegységeiről érkező több mint száz intézmény mutatkozik be. A BKV múzeumai - Földalatti Vasúti Múzeum és Városi Tömegközlekedési Múzeum - idén második alkalommal vesznek részt a majálison.
A Múzeumkertben és a Magyar Nemzeti Múzeum épületében mintegy száz különféle program várja az érdeklődőket, köztük koncertek, bábjáték és a gyerekeknek játszóház. A BKV tervezett programjai is egyaránt szólnak felnőtteknek - fiataloknak, időseknek - és a legkisebbeknek: filmvetítés a BKV archívumából, retro sarok, kiállítás az 1950-60-as évek közösségi közlekedésének tablóiból, kvízjátékok, totó, játékos feladatlapok és kézműves foglalkozások (papírmakett, hűtőmágnes készítés).
Tavaly több mint 30 ezren látogattak el a rendezvényre, ahol - sok egyéb mellett - Budapest közlekedésének történetét, érdekességeit is megismerhették az érdeklődők.
Kíváncsi rá, milyen volt egykor a budapesti közösségi közlekedés? A BKV Múzeumok szeretettel várnak minden látogatót!
2009. május 14.
BKV Zrt.