BKV.hu

Mindennapi villamos különleges helyeken: fotósmenet a Ganz-csuklósokkal

2012-10-03 12:23:39
Újabb különleges programmal várja elsősorban a villamosbarát fotósokat a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV: október 6-án, szombaton különleges fotós különmenetre hívjuk a közlekedésbarátokat.
 
Az idén 125 éves budapesti hév- és villamosközlekedés tiszteletére szervezett rendezvénysorozat következő eseményére elsősorban a közlekedésbarátok "keménymagját" várjuk. Az október 6-án, szombaton megrendezésre kerülő menet során a 2-es és a 24-es villamosok vonaláról ismert KCSV 7-es típusú szerelvényekkel olyan helyekre is eljuthatnak az érdeklődők, ahol ilyen jármű még nem közlekedett. A menet másik különlegessége, hogy bár az 1990-es évek első felében elvégzett felújítás során a járművek alkalmassá lettek téve a csatolt üzemre, párosával soha sem közlekedtek, nem szállítottak utasokat.
 
A mintegy hat órás program október 6-án, szombaton reggel 9 órakor indul a Ferencvárosi Kocsiszíntől. A menet az 1-es villamos vonalán indul, majd Rákospalotára tesz egy kitérőt. Ezt követően érinti Óbudát, és a 17-es vonalán jut el a Margit körútig és a Széll Kálmán térre. Folytatva útját a villamos a Kelenföldi pályaudvarhoz megy, majd a Kiskörút érintésével Budafok Kocsiszín a cél. Innen a Fehérvári és Villányi úton át a Nagykörútra megy a szerelvény, ahonnan beáll a Mester utca érintésével a Ferencvárosi Kocsiszínbe.
 
A program létszámkorlátos, a részvételi szándékot kérjük, hogy a turizmus@bkv.hu e-mail címen jelezzék. A regisztrációkat érkezési sorrendben fogadjuk. A részvételi díj 1600 forint/fő.
 
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.