BKV.hu

Meglátja, de jó lesz kint Óbudán!

2010-10-07 12:52:08

 

A BKV utasforgalmának növekedését, valamint Budapest északi felének gazdaságosabb kiszolgálását figyelembe véve 1965-ben született határozat az Óbudai buszgarázs megépítésére; üzembe helyezésére "70-ben került sor. A 40 éves évforduló emlékére társaságunk szombaton nyílt nappal egybekötött ünnepséget rendez a helyszínen, amelyen látványos programokkal - haszongépjármű-mentők buszmentő produkciójával, tesztvezetéssel, koncertekkel, gyermekműsorokkal - várunk minden kedves érdeklődőt.

A NYÍLT NAP
Október 9-én, szombaton 10.00 és 16.00 óra között szeretettel várjuk Óbuda, illetve a közlekedés, a buszok szerelmeseit a BKV Óbudai buszgarázsának 40 éves fennállását ünneplő nyílt napi rendezvényünkre. Az eseményen nemcsak tesztvezetésre, vagy gyermekműsorok, koncertek megtekintésére lesz lehetőség, de veterán (Ikarus 180-as) buszokat és legújabb tesztjárműveket (Ikarus-, Kravtex-gyártmányok) is kiállítunk, a tombolán pedig értékes nyereményeket sorsolunk ki. A fentiek mellett igen izgalmasnak ígérkezik az angol, ír, szekszárdi, szegedi, miskolci, és nem utolsó sorban a BKV szakembereinek buszmentő "produkciója", amelynek során szimulált balesetben oldalára borult autóbuszokat fognak speciális műszereikkel "talpra állítani". A nyílt napra a belépés mindenkinek díjmentes. A rendezvény napján, reggel 7:35 és 16:33 között a 160-as busz vonalán, a buszgarázstól a Vörösvári út-Bécsi út kereszteződéséig különjárat szállítja az utasokat.

AZ ÓBUDAI BUSZGARÁZS
A BKV autóbuszai utasforgalmának növekedését, valamint Budapest északi felének gazdaságosabb kiszolgálását figyelembe véve 1965-ben született határozat az Óbudai Autóbusz Telephely megépítésének szándékáról. A tervezői, építési munkák kivitelezését követően az üzembe helyezésre 1970-ben került sor. Ekkor Óbuda három busztípust, Ikarus 180-ast (amelynek egyik példánya a nyílt napon is megtekinthető lesz), 556-ost és 620-ast üzemeltetett. Az új típusok megjelenése jól végigkövethető a buszgarázs történetét figyelve, egészen az alacsonypadlós Volvo buszok üzembe állításáig. Ez az autóbusz telephely üzemelteti azt az 5 darab, a mozgássérültek igényeit kiszolgálandó speciálisan átalakított Renault típusú, elektro-hidraulikus emelővel ellátott autóbuszt is, amelyet a BKV Zrt. vezetői vásároltak még idén tavasszal.


A NYÍLT NAP RÉSZLETES PROGRAMJA
10.00 - 11.00    Juracsik Zoltán, a BKV Zrt. humánpolitikai igazgatójának hivatalos     megnyitója, a program ismertetése
11.00 - 12.00    Autóbuszmentő produkció
12.00 - 15.00    Lehetőség tesztvezetésre
12.15 - 12.45    A Kreadance tánccsoport színpadi produkciója
12.45 - 13.00    Autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos színpadi kvíz BKV-s ajándékokért
13.00 - 13.30    Jakab Rita színpadi gyermekműsora: Pöttöm Panni
13.30 - 13.45    Autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos színpadi kvíz BKV-s ajándékokért
13.45 - 14.00    A Vakondok (a Cég hangja c. műsor győztes csapata) zenei produkciója
14.00 - 14.15    Autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos színpadi kvíz BKV-s ajándékokért
14.15 - 14.50    Ujj Viktor musicalműsora
14.50 - 15.00    Autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos színpadi kvíz BKV-s ajándékokért
15.00 - 16.00    VVarga Pisti koncertje
16.00    A nyílt nap zárása