BKV.hu

Megkezdődött a Fővám téri peronalagutak építése

Márciusban már betörhetnek a pajzsok

Megkezdődött a 4-es metró Fővám téri állomásához kapcsolódó peronalagutak építése, a munkálatok jó ütemben haladnak. Ma délután tartották az ilyenkor szokásos alagútszentelést.

Mint ismeretes, a Fővám téri állomásszerkezetet építő Hídépítő Zrt. - a talajviszonyokra hivatkozva - még tavaly decemberben bejelentette, hogy vállalásával ellentétben a szerződött munkát a Duna alá benyúló peronalagutak tekintetében csak jelentős késéssel tudja befejezni. A vitás kérdések rendezése érdekében tárgyalóasztalhoz ült a BKV és a kivitelező, utóbbi feladata volt a megfelelő műszaki megoldás kidolgozása és engedélyeztetése. Mindeközben a Hídépítő az állomás egyéb építési munkálatait meggyorsította. A tárgyalások a város számára kedvezően zárultak: kevesebb csúszással, biztonságosan és költségkereten belül épülhet meg az állomás.

A Fővám téri peronalagutak megépítésének kockázatait a minimumra csökkentő megoldás néhány hete megszületett és a Hídépítő engedélymódosítási eljárása is folyamatban van. Ennek lényeg, hogy a szakemberek a Duna alá benyúló 40 méteres peronalagutakat közel 20 méterrel eltolják a Kálvin tér irányába annak érdekében, hogy az a folyó medrétől távolabb kerüljön. Az építési technológia alapvetően nem változik. A bányászati módszer megmarad, egy ún. csőernyős megoldás fogja a biztonságos kivitelezést garantálni, melynek lényege a majdani alagutak fölött, de a Duna alatt egy csövekből álló védőernyő kialakítása. A segédeljárás nem zárja ki a korábban a Hídépítő által javasolt fagyasztásos technológiát sem szükség esetén.

A munkálatok további felgyorsítása érdekében megkezdődött a peronalagutak azon részének építése, amely nem érintett az engedélyeztetés alatt álló változtatások által. A munkálatok jó ütemben haladnak. A DBR bízik benne, hogy néhány napon belül megszületik a hatóság jóváhagyása is, és a munkavégzés folyamatos lehet.


DBR Metró Projekt Igazgatóság