
Megegyezett a BKV és a Központi Üzemi Tanács
Megállapodás született ma a BKV vezetése és a Társaságnál működő üzemi tanácsok között a csoportos létszámleépítés következményeinek mérséklésére. A dokumentumot ma délelőtt a Társaság székházában Antal Attila, a BKV Zrt. vezérigazgatója és a cégnél működő üzemi tanácsok képviseletében Kovács Balázs, a Központi Üzemi Tanács (KÜT) elnöke írta alá. Felek a csoportos létszámcsökkentés hatásainak mérséklése érdekében foganatosított intézkedéseket 14 pontban foglalták össze.
A Központi Üzemi Tanács a
létszámleépítésben érintettek érdekében egyebek mellett olyan
feltételekben állapodott meg a BKV Zrt. vezetésével, amelyek szerint a
BKV belső átképzések szervezésével elősegíti a leépítés előtt álló
munkavállalók Társaságon belüli elhelyezkedését. A BKV Zrt. tanfolyamot
szervez pl. kötöttpályás járművezetői, segédvezetői, peronőri, valamint
HÉV forgalmi szolgálattevői munkakörökben. A Társaság a törvény,
valamint a Kollektív Szerződés szabályait egyaránt alkalmazza a
felmondási idők és a végkielégítések vonatkozásában. Arra törekszik,
hogy lehetőség szerint egy családból egyszerre több személynek (pl. a
nagycsaládosoknak, valamint a gyerekét egyedül nevelő szülőknek) ne
szűnjön meg a munkaviszonya. Az 50 éven felüli elbocsátottak, valamint
a törzsgárda tagsággal rendelkező munkavállalók esetében a Törzsgárda
Szabályzat és a Kollektív Szerződés az iránymutató. A megállapodás
mindezeken kívül szabályozza például a munkásszállókon, szolgálati
bérlakásban élők, a tanulmányi szerződéssel rendelkezők, lakáskölcsönt
fizetők helyzetét is.
Az egyik legfontosabb intézkedés, hogy a
csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalók részére a BKV Zrt.
2007. augusztus 15-étől kihelyezett Ügyfélszolgálati irodát működtet,
ahol álláskeresésben tanácsadást, jogsegélyszolgálatot és pszichológusi
segítségnyújtást is biztosít.