BKV.hu

Megállapodás csak az egyeztetések folytatásról született

A BKV Zrt. menedzsmentje továbbra is elutasítja a határozatlan idejű munkabeszüntetés lehetőségét

A BKV Zrt. vezetése és a szakszervezetek – a Társaság kezdeményezésére – ma 14 órakor újabb egyeztető tárgyalást folytattak. Az egyeztetés során a Társaság képviselői ismét kihangsúlyozták, hogy felelőtlenség egy olyan határozatlan idejű munkabeszüntetésbe belehajszolni a munkavállalókat, amely újra veszélyeztetheti a főváros működését, valamint Budapest és a hárommilliós agglomeráció közlekedését.

A BKV Zrt. vezetése az elmúlt hetekben is mindent megtett, és most is mindent megtesz egy esetleges, határozatlan idejű sztrájk elkerülése érdekében, hiszen szakértők szerint milliárdos nagyságrendű kárt okozott a nemzetgazdaságnak az idén megtartott fél-, illetve egész napos munkabeszüntetés is. Egy ilyen sztrájk nem oldja meg a BKV finanszírozási problémáit, azonban jelentősen megnehezíti a Budapesten, és az agglomerációban élők mindennapi életét.

A sztrájk elkerülése érdekében négy munkacsoport is megkezdte munkáját, melyekben a BKV delegáltjai és a szakszervezetek képviselői együtt dolgoznak. Az egyik csoport a karbantartói és alkalmazotti létszám felülvizsgálatát végzi, a második a Paraméterkönyvvel kapcsolatos tevékenységekben vesz részt, a harmadik a műszaki munkakörülmények feltételeivel, a negyedik pedig a Társaság rövid- közép-, és hosszú távú terveivel foglalkozik. A hétfői tárgyaláson a szakszervezetek képviselői és a Társaság vezetése – a szakszervezetek javaslataival kapcsolatban – megkezdték az érdemi munkát, mely csütörtökön délelőtt folytatódik.

A BKV Zrt. továbbra is bízik abban, hogy az érdekképviseletek mérlegelik az utazóközönség helyzetét, és nem fognak újabb munkabeszüntetést kezdeményezni a munkavállalók, szakszervezeti tagok körében.

A mai tárgyaláson történt megállapodás szerint csütörtökön 14 órakor folytatódnak az egyeztetések.