BKV.hu

Mától karbantartás a Budavári Siklón

Mától karbantartás a Budavári Siklón
Nyitás április 27-én

A mai naptól megkezdődtek a Budavári Sikló tavasszal esedékes karbantartási munkálatai, ezért március 16-a és április 26-a között utasokat nem szállít. A Budai Vár egyik legnagyobb turista-látványossága a turisztikai szezonra természetesen megnyílik az utazóközönség előtt.
A Társaság szakemberei az esedékes felújítást az idei esztendőben átfogóan, valamennyi egységre kiterjedően - két ütemben - végzik, ami a gépészeti berendezések felújításán túlmenően a műtárgyakra, támfalakra is kiterjed. Ezért tart a megszokottnál hosszabb ideig a leállás.
Az első ütemben többnyire jármű- és pályafelújítási, valamint gépészeti munkálatok zajlanak. Ennek keretében az utaskomfort növelése céljából faburkolatok, ülések, kapaszkodók szükség szerinti cseréjére, illetve az esztétikai megjelenés biztosítása céljából a kocsiszekrények teljes felületének frissítő festésére is sor kerül.
A felújítás második ütemét őszre tervezzük, melynek pontos időpontja - a Fővárosi Önkormányzat Közlekedési Ügyosztályának bevonásával - később kerül meghatározásra.
A Budai Vár egyik legnagyobb turista-látványossága 1986 óta üzemel. Az elmúlt időszakban az évenkénti néhány napos tavaszi és őszi leállások, illetve a kéthetenkénti 1-1 napos üzemszünet idején csak a ciklusrend szerinti vizsgálatokat végezték el rajta. A járművek üzembe helyezésük óta több mint 33.000 üzemórát teljesítettek, ezért a forgalombiztonság érdekében szükségessé vált azok felújítása.

2009. március 16.

BKV Zrt.