BKV.hu

Március 20-án újabb két állomás nyílik meg az M3-as metró vonalán

2023-03-10 11:16:00

Az M3-as metró több mint 5 éve tartó felújítása hamarosan befejeződik. Két hónappal azután, hogy a Deák Ferenc tér és Ferenciek tere állomások átadásával visszatért a kék metró a belváros közlekedésének vérkeringésébe, újabb két állomás, az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar kapcsolódik be az utasforgalomba. Újpest-központ és Kőbánya-Kispest között március 20-tól újra a teljes vonalon szerelvények szállítják az utasokat úgy, hogy a Lehel tér és Nagyvárad tér állomásokon még nem áll meg a metró.
 
Talán legtöbben az átszállásokra és a közlekedési fennakadásokra gondolnak az M3-as metró kapcsán, miközben a hatalmas föld alatti komplexum teljes körű megújításán csaknem 3500 ember dolgozott, részleges metróforgalom mellett. Jelenleg még négy állomás építési terület.
 
Az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar már készül az utasok fogadására, befejeződött a gépészeti rendszerek tesztelése és minden jól vizsgázott, az utasterek pedig modern arculattal és üde színekkel térnek vissza. A Nagyvárad tér és a Lehel tér két különleges szerkezetű, úgynevezett galériás állomás. Az aluljárószintről egy lépcsősor vezet a peronszintre, tehát hidat képez a kéregalatti és mélyvezetésű állomások között. Ezeken az állomásokon csak tavaly májusban kezdődött el a korszerűsítés, ahhoz, hogy kívül-belül megújulva megnyíljanak az utasok előtt, még két hónap szükséges.
 
A felújítási munkálatok ütemezetten haladnak, az akadálymentesítést biztosító liftek már szinte elkészültek, a gépészeti- és elektromos berendezések cseréje is véget ér lassan és az utasterek új megjelenése is körvonalazódik.
 
Az alábbi videó és fotógaléria betekintést enged a négy állomás február közepén mutatott helyzetébe.
 
A mellékelt videó- és képanyag szabadon felhasználható a forrás megjelölésével.

2023. március 10.

BKV Zrt.