BKV.hu

M3 metrófelújítás más nézőpontból

2023-02-23 15:41:00

M3 metrófelújítás más nézőpontból címmel harmadik és egyben utolsó alkalommal írt ki alkotói pályázatot 3-23 éves korig a rekonstrukciót irányító BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatósága, együttműködésben a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériával.

A pályázat céljaként fogalmaztuk meg, hogy az M3 metróvonal felújítását alkotások révén, azaz más nézőpontból is megismerjük. A programra rekordszámú, 492 darab pályamű érkezett, az ország egész területéről. Az alkotók bemutatták milyen lenne egy állomás, ha ők terveznék, elképzelték, hogyan folynak a munkálatok a föld alatt, elgondolkodtak azon, hogy milyen hatással lehet a metró a környezetre, kiknek jelent segítséget az akadálymentesítés, illetve rendkívüli körülmények között, háborús helyzetben hogyan biztosíthat menedéket.

 

Mindez videós formában, néhány alkotás illusztrálásával

 

A kisebbek leginkább színes, vidám, állatokkal, növényekkel, élettel teli állomásokat ábrázoltak, a nagyobbak olykor mélyen elgondolkodtató témákat ragadtak meg, például készültek munkák, amikhez a tavalyi kijevi metró képei adtak ihletet.

A szakmai bírálatra felkért zsűri tagjainak okozott némi fejtörést a változatos technikával készült munkák értékelése. A díjazottak kiválasztásában Rumi Rózsa festőművész, művésztanár, Garami Gréta művészettörténész, a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria igazgatóhelyettese, Labrosse Daniel francia-magyar képzőművész, illusztrátor, művészeti vezető és animátor vett részt.

A díjátadó és kiállításmegnyitó március 1-jén lesz a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában, ahol Bősz Anett főpolgármester-helyettes és Bolla Tibor a BKV Zrt. vezérigazgatója köszönti az alkotókat.

Bőkezű támogatóinknak köszönhetően, izgalmas és értékes ajándékok várnak a díjazottakra, valamint különdíjakat adnak át többek között Bősz Anett főpolgármester-helyettes, Bolla Tibor a BKV Zrt. vezérigazgatója, Dr. Walter Katalin a BKK Zrt. vezérigazgatója és Radnay Tibor metró felújítási projektigazgató.

Az esemény kiemelt támogatói az M3 metrófelújítás kivitelezői; a Swietelsky Vasúttechnika Kft. mindhárom alkotói pályázat fő támogatójaként vett részt a programban, a Strabag Építőipari Zrt. második alkalommal segíti művészeti projekt megvalósulását, és idén a Swietelsky Építő Kft. is csatlakozott a programhoz – mindannyian választottak saját különdíjasokat is.

A harmadik alkotói pályázat méltó befejezése lett a sorozatnak. Az öt hónapos nevezési időszak alatt számos óvoda, iskola, oktatási intézmény, felkészítő pedagógus, szülő és leginkább, alkotó kedvű gyerek és fiatal szánt időt az M3-as metró megismerésére. A kiállításon pedig több, mint száz alkotásból álló válogatást tekinthetnek meg az érdeklődők.

 

A díjátadó és kiállításmegnyitó sajtónyilvános esemény, de a részvétel regisztrációhoz kötött!

 

Megnyitó és díjátadó: 2023. március 1. szerda, 16:00 óra

 

A kiállítás megtekinthető: 2023. március 2-11. között

 

Budapest, 2023. február 23.

 

BKV Zrt.


Csatolt dokumentumok: