BKV.hu

Lezárult a vizsgálat plakát-ügyben

A BKV Zrt. vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el a Budapest Riport Kft. plakátreklámjaival kapcsolatosan. A vizsgálat a mai nappal lezárult, a társaság jelen közleményen keresztül tájékoztatja a nyilvánosságot.

Az érintett plakátokkal kapcsolatban a BKV Zrt. reklámügyekért is felelős főosztályvezetője a Peron Reklám Kft.-vel kötött szerződés adta lehetőségek szerint látta el a hatáskörébe tartozó feladatát. Ennek során a főosztályvezető telefonon közölt kéréssel próbálta meg - a szerződés alapján - a BKV Zrt. üzleti érdekét érvényesíteni. Ez a döntés a főosztályvezető hatásköréből adódó jogosultsága. Az üzleti érdek ebben az esetben a BKV-hoz beérkező panaszok és a nyilvánosság részéről a társasággal azonosítható reklámmal kapcsolatos negatív megnyilvánulások csökkentésében rejlik. A szerződés alapján a BKV Rt-nek a Peron Reklám Kft. és annak alvállalkozói felett sem irányítói, sem döntési, sem ellenőrzési jogosultsága nincs. Így a vizsgálat az ott hozott intézkedésekre nem terjedt ki. Egyik közreműködő sem kereste meg a BKV Rt-t, hogy a kérés számára sérelmes lenne. A reklámtevékenység folytatódott.

A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy a főosztályvezető követett-e el etikai vétséget. A BKV Zrt. etikai szabályzata szerint ez nem volt megállapítható. Munkatársunk azonban nem járt el kellő körültekintéssel a hatások mérlegelése során. Így nem számolt azzal a megítéléssel, hogy bárki a vélemény-nyilvánítás korlátozásának tekintse kérését. Felelősségének mértékét a társaság Etikai Bizottsága fogja megállapítani.

A főpolgármester nem adott utasítást sem a vezérigazgatónak, sem a BKV Zrt. valamely alkalmazottjának.A BKV Zrt. a maga részéről a történteket lezártnak tekinti. A Felügyelő Bizottság soron következő ülésén a jelentés ismertetésre kerül.