
Közösen indított buszjáratot a Budavári Önkormányzat és a BKV Zrt.

2007. november 5-én, menetrend szerint délelőtt 10 órakor indult első útjára az a 110-es jelzésű, Ikarus 405-ös típusú autóbusz, ami e naptól a Dísz teret és Fény utcai piacot fogja összekötni. Az önkormányzat és a közlekedési társaság között létrejött együttműködés 2010-ig szól.
Az együttműködési megállapodást a sajtó jelenétében Nagy Gábor Tamás polgármester és Antal Attila vezérigazgató erősítette meg aláírásával ma délelőtt. Az aláírókkal együtt, nagyon jó hangulatban indult első járat megtelt, bizonyítva, hogy a kezdeményezés mögött valós lakossági igény áll. Egyébként számos pozitív visszajelzés érkezett a megállapodás nyilvánosságra hozatala óta eltelt időszakban a járat szükségességét és hasznosságát hangsúlyozva.
Az elsősorban az idős, nyugdíjas emberek közlekedését megkönnyítő járat reggel 6 óra és este fél 8 között közlekedik hétköznapokon, szombatonként pedig reggel 6 óra és délután fél 3 között az alábbi útvonalon és indulási időpontokkal:
A járat megállóhelyei:
1. Dísz tér |
6. Retek utca (Fény utcai piac) vá. |
2. Szentháromság tér |
7. Dékán utca |
3. Bécsi kapu tér |
8. Moszkva tér (Várfok utca) |
4. Ostrom utca |
9. Mátray utca |
5. Moszkva tér (Várfok utca) |
10. Bécsi kapu tér |
6. Retek utca (Fény utcai piac) vá. |
11. Kapisztrán tér |
|
12. Szentháromság tér |
|
13. Dísz tér |
|
1. Dísz tér vá. |
Indulási időpontok a Dísz téri végállomásról hétköznapokon:
6.00 6.30 7.00 7.30 8.00 8.30 9.00 10.00 11.00 12.00 13.00
14.00 15.00 15.30 16.00 16.30 17.00 17.30 18.00 19.00
Indulási időpontok a Retek utcai végállomásról hétköznapokon:
6.08 6.38 7.08 7.38 8.08 8.38 9.08 10.08 11.08 12.08 13.08
14.08 15.08 15.38 16.08 16.38 17.08 17.38 18.08 19.08
Indulási időpontok a Dísz téri végállomásról szombati napokon:
6.00 6.30 7.00 7.30 8.00 8.30 9.00 10.00 10.30 11.00 11.30 12.00 13.00 14.00
Indulási időpontok a Retek utcai végállomásról szombati napokon:
6.08 6.38 7.08 7.38 8.08 8.38 9.08 10.08 10.38 11.08 11.38 12.08 13.08 14.08
A kezdeményezők és a helyiek is példaértékűnek tartják az együttműködést. Örömünkre szolgál, hogy egy lakossági igényt felkarolva ismét tenni tudtunk a kerületi állampolgárok, az utasok kényelméért a valós helyi szükségletek előzetes felmérését követően.
A Budavári Önkormányzat és a BKV Zrt. is bízik abban, hogy új járatával megkönnyíti a kerület lakóinak életét, illetve egyre több utas veszi majd igénybe a közösségi közlekedést.
Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat
Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság