
Kívül-belül ragyog az 50-es villamos
Budapest XVIII. kerülete, Pestszentlőrinc -
Pestszentimre 2008-ban meghirdette a Köztisztaság Éve programot. A
kezdeményezéshez a BKV Zrt. is örömmel csatlakozott, hiszen a Társaság
egyik fontos célja az utazóközönség komfortérzetének javítása.
A BKV Zrt. dolgozói fontosnak tartják az utasok komfortérzetének
javítását, amely abból is látszik, hogy a Társaságon belül
meghirdetett, augusztus 16-i járműtakarító akcióban több száz önkéntes
munkavállaló vett részt. A sikeres rendezvényt követően - a XVIII.
kerületi Önkormányzat kezdeményezésére - a BKV Zrt. is szerepet vállalt
a Köztisztaság Éve program megvalósításában.
A program keretében - 2008. szeptember 6-án - javarészt pestszentlőrinci-pestszentimrei önkéntesek kitakarították a XVIII. kerület egyik szimbolikus BKV-járatát, a Társaság egyik 50-es jelzésű villamosát. A takarítási akcióban civilek, a kerületi képviselőtestület tagjai, valamint a BKV Zrt. dolgozói is részt vettek.
A Köztisztaság Éve program célja, hogy közösen hívjuk fel a figyelmet arra, hogy környezetünk tisztasága akkor lehet teljes, ha a közlekedésben részt vevő járművek is tiszták.