
Kíméld a klímát, válts közösségi közlekedésre
Az európai
mobilitási hét alkalmával a BKV színes programokkal és játékokkal is
részt vesz a budapesti eseménysorozaton. Mint minden évben, idén is
meghatározott témára fűzik fel a rendezvény programjait. Ebben az évben
az éghajlatváltozás és a városi klíma a vezérgondolat.
A BKV a „Közlekedésbiztonsági utcán” várja az érdeklődőket. Ezúttal nem egyedül...
Az eddigi gyakorlattól eltérően, most közösen szerveznek a város lakóit kiszolgáló közműcégek programot. Így az FKF, a Vízművek, a Főkert és a BKV együttes részvétellel készít műsort a nagyközönségnek.
Az Andrássy út Szív utca és Izabella utca közötti szakaszán kialakított úgynevezett „Közlekedésbiztonsági utcán” szeptember 19-én 10.00 és 17.00 óra között játékokkal, tesztvezetéssel és ismeretterjesztő kiadványokkal várjuk az érdeklődőket, akiknek alkalmuk lesz megismerni a BKV környezetbarát járműveit, sőt kipróbálhatják még a buszvezetést is.
A levegő- és a környezetvédelem témaköre minden programunkban megjelenik, hiszen a környezettudatosság a BKV egyik legfontosabb irányelve. Mindenkit a közösségi közlekedés használatára buzdítunk, hiszen a közösségi közlekedés igénybevételével a főváros légszennyezettségét is csökkenthetjük.
Várjuk szeretettel minden kedves jelenlegi és jövőbeli utasunkat!