BKV.hu

Kihívásokkal tele szakaszon dolgoznak a 4-es metró pajzsai

Az eredmények azonban önmagukért beszélnek

A tervezettnél három héttel korábban indulhatott el a 4-es metró déli alagútépítő pajzsa a Rákóczi tér felé, amely mára meghaladta a 3-as metró alagútjainak vonalát és hamarosan indul az északi párja is. A Fővám tér - Kálvin tér közötti táv az eddigi legjobb haladási sebességgel épült meg, és a kétszer ilyen hosszú jelenlegi szakaszra is mindössze nyolc hetet terveznek a szakemberek. Persze akkor, ha nem kerülnek szembe nem várt nehézségekkel. Nem lesz könnyű szakasz ugyanis: a keresztező alagutakon kívül változatos talajviszonyokra kell számítani, és néhány régi épület is fokozott odafigyelést igényel majd.

Mint ismeretes, az alagútépítés a tervezettnél lassabban haladt a budai oldalon, ezzel párhuzamosan azonban az állomások jó ütemben épültek. A zárófödémek elkészültével számos munkaterületet szűkíteni lehetett és részben visszaadni a forgalomnak, vagy átadni a kapcsolódó felszíni beruházásoknak. A még hátralévő munkálatok eszközeinek és az alagútépítő pajzsok kiszolgáló berendezéseinek mozgatása a pesti oldalon a födémeken kialakított ún. leadónyílásokon keresztül történik.

Az ebből adódó nehezebb megközelíthetőségre való hivatkozással az immár Strabag vezette Bamco konzorcium nemrég benyújtott munkaütemtervében a pajzsok karbantartása és felkészítése a szokásos három helyett hat hetet tervezett be a legtöbb pesti állomásra. A felkészítéssel végül mégis nagyon jó ütemben tudott végezni az alagútépítő, melynek eredményeként a tervezett hat helyett már három hét elteltével elindulhatott múlt pénteken a déli pajzs a Kálvin téri állomásról a Rákóczi tér felé.

Nemcsak ebben bizonyítottak a Strabag és a Hídépítő szakemberei, hiszen a Fővám tér és Kálvin tér közötti mintegy 360 méteres alagútszakaszt a déli pajzs négy, míg két héttel később induló északi párja csupán három hét alatt építette meg. Összességében így elmondható, hogy öt hét alatt több, mint 700 méter alagút épült meg. A helyenként napi 18-21 méteres haladási sebesség nemcsak a hazai metróépítésben kimagasló eredmény, nemzetközi viszonylatban is elismerést érdemlő teljesítmény. Ráadásul nem volt könnyű a most megépített szakasz, hiszen változatosabbak a talajviszonyok Pesten, mint voltak Budán, a változatosabb talajösszetétel a pajzsok folyamatos "újrahangolását" igényli, sőt az alapzatában korábban megerősített Kálvin téri templom is különös odafigyelést igényelt.

Nem lesz könnyebb azonban a jelenlegi szakasz sem. Azon túl, hogy az állomásról kiindulva a pajzsoknak csupán másfél méterrel kell elhaladniuk a 3-as metró alagútjai fölött, a talajviszonyok a Kálvin tér és a Rákóczi tér közötti részen is eltérőek lehetnek a korábban megszokottól, illetve fokozott figyelmet kell majd fordítaniuk az alagútépítőknek a Nemzeti Múzeum és a Magyar Rádió épületeire is. Ebben segíti a szakemberek munkáját az a monitoring rendszer, amely nemcsak a felszínen, de az alagútban is folyamatosan, napi 24 órában figyeli az épületek, illetve a talaj mozgásait.

A néhány nappal ezelőtt elindult déli pajzs mára áthaladt a 3-es metró egyik alagútján, hamarosan eléri a másikat, és északi párja is egy héten belül követni fogja a tervek szerint. A mostani szakasz közel kétszer olyan hosszú, mint amilyen az előző volt, legkorábban nyolc hét múlva, azaz valamikor 2010 januárjában érhetik el a pajzsok a Rákóczi téri állomást.