BKV.hu

Ki tud annyit a budapesti villamosközlekedés múltjáról, mint egy nyolcadikos?

2023-01-17 10:12:00

években megszokott rend szerint online formában tartottuk. Az elődöntőkre nevezett, több mint 60 csapatból 11 jutott döntőbe. A verseny témáját szokás szerint egy közlekedéstörténeti mérföldkő jelentette: ezúttal a 135 éves budapesti villamosközlekedés.

A Nyugati pályaudvar és a Király utca között a nagy közlekedésszervező, Balázs Mór kezdeményezésére 1887-ben adták át az első villamosvonalat. Az 1 km-es próbavonalat a városkép védelmében csak alsóvezetékes vonalként engedélyezték. A Siemens villamos haladási sebességét is jelentősen korlátozták, hiszen szinte csak lépésben haladhatott a jármű. A kezdeti óvatosság ellenére a következő évtizedekben hét villamosvasúti társaság is alakult, ami jól mutatja, hogy az új közlekedési eszköz nagyon gyorsan népszerű lett és mobilizálta a fővárost.

A döntő után nyilvánossá tettük a feladatlapot. Ide kattintva, tesztelheti tud-e annyit a villamosközlekedés múltjáról, mint a gyerekek:

https://redmenta.com/BKV-villamos135

A döntős diákcsapatok között csupán néhány pont döntött, ami jól mutatja a diákok alapos felkészültségét. Minden döntős diákot ajándékcsomagokkal, illetve díjmentes múzeumi belépővel jutalmaztunk.

 

A dobogósok:

  1. Budapest XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola: Kiripolszky Ádám, Nyeste Zalán, Szász Csenge (felkészítő: Bakó Dorottya) 43 p.
  2. Hunyadi Mátyás Általános Iskola: Ésik Diána, Balogh Máté, Sebestyén Szilárd (felkészítő: Serb László) 42 p.
  3. Hunyadi Mátyás Általános Iskola: Kiss Izabella, Mayer Hanna, Hegedűs Lili (felkészítő: Serb László) 41 p.,
    Páneurópa Általános Iskola: Lacó Herbert, Mándoki Gergely, Vidokov Maxim (felkészítő: Mándokiiné Gergely Ágnes) 41 p.,
    Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és AMI: Barabás Emma, Hajdu Izabella, Hornyan Marcell (felkészítő: Huszkó Ildikó) 41 p.

 

Köszönjük szépen a többi döntős csapat fantasztikus teljesítményét is:

 

  • Gazdagrét - Törökugrató Általános Iskola: Gyulai Vince, Huszák Dominik, Selmeci Dániel (felkészítő: Gorincsek Mónika)
  • Gazdagrét - Törökugrató Általános Iskola: Simsik Anett, Voleszák Bálint, Simon Nimród Zalán (felkészítő: Vajda Klára)
  • Budapesti I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium: Erdélyi Bálint, Demeter Géza, Székely Levente (felkészítő: Schultz Eszter)
  • Budavári Általános Iskola: Kele Boglárka, Szentgyörgyi Izabella, Ilosvay Villő (felkészítő: Huszta Renáta)
  • Budapesti I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium: Varsányi Anna, Tóth Dániel, Bagi Marcell, felkészítő: Schultz Eszter)
  • Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola: Bagdi Melinda, Barcza Etelka Margit, Vincze Diána (felkészítő: Pehartz Adrienn)

 

Gratulálunk minden résztvevőnek, eredményükről és nyereményükről e-mailben tájékoztattuk őket.

 

Ha érdekli a budapesti közösségi közlekedés jelene is, kövessen minket az alábbi platformokon:

 

BKV Zrt.