BKV.hu

Kamaraerdei villamoskavalkád

Október 2-án újra, immár második alkalommal rendezi meg a BKV a kamaraerdei villamosnapot. A rendezvény alkalmával nemcsak utazni lehet a BKV nosztalgiajárműveivel, hanem az érdeklődők nyílt nap keretében megismerhetik a régen közlekedő és a jelenleg is a pályákon futó szerelvényeket, valamint azokat az érdekességeket, amelyeket csak nagyon ritkán lehet az utcákon látni.

 

Szombaton 10.00 és 16.00 óra között Kamaraerdő végállomáson szakmai program keretében - kiállítás, fényképes típusismertetés és hozzáértő kollégák segítsége mellett - a látogatók megismerhetik a nosztalgia járműveket és a ma is közlekedő villamosokat. Megtudhatják például, hogy melyik jármű gondoskodik arról, hogy télen tiszták, jég- és hómentesek legyenek a sínek; melyik jármű az a bizonyos Unimog, a kétéltű dízel jármű, amely a bajba jutott villamosokat tudja vontatni, sőt, még a közel 70 tonnás Combinóval is elbír.

 

Mindezeken túl családi programokkal is várjuk az érdeklődőket. Lesz papírmakett-készítés, színezés, aszfaltrajz, hűtőmágnes-gyártás, ugrálóvár, lufihajtogató bohóc, arcfestés, és a gyerekek megmérettethetik tudásukat is, hiszen apró nyereményekért a villamosközlekedéshez és a BKV történetéhez kapcsolódó kvízjátékkal is készülünk.

 

Akiket pedig a BKV és a villamosozás története érdekel, azok kiadványok és archív filmek segítségével ismerkedhetnek meg a vállalat és a közlekedés történetével.

 

A rendezvény ideje alatt közlekedő közvetlen járatok menetrendje:

 

Nosztalgiajáratok közlekednek a budafoki kocsiszín és Kamaraerdő között, amelyek Budafok kocsiszíntől 9:30 és 15:30 között, Kamaraerdőből pedig 10:15 és 16:30 között indulnak, negyedóránként. A nosztalgiajáratokon a villamoson váltott 400 forintos menetjeggyel lehet utazni. Hat év alatti gyermekek számára ingyenes az utazás.

 

A 41-es villamos Bocskai úti megállóhelyétől közvetlen villamosjáratok indulnak a rendezvény helyszínére az alábbi időpontokban:

9:00                 TW6000 sorozatú (hannoveri) villamos

9:30                 436-os pályaszámú nosztalgia villamos

10:00               611-es pályaszámú nosztalgia villamos

10:30               UV-szerelvény.

 

Kamaraerdőtől a Bocskai út érintésével a kocsiszínbe közlekedő szerelvények az alábbi időpontokban indulnak:

15:30               UV-szerelvény a Batthyány térig

15:45               436-os pályaszámú nosztalgia villamos a Mester utca - Ferencváros vasútállomás útirányon át Ferencváros kocsiszínbe

16:00               TW6000 sorozatú (hannoveri) villamos a Mester utca - Gubacsi út - Határ út -Határ út, metróállomás útirányon át Száva kocsiszínbe

16:15               611-es pályaszámú nosztalgia villamos a Mester utca - Ferencváros           vasútállomás útirányon át Ferencváros kocsiszínbe.

 

A TW6000-es villamos normál díjszabással, a többi járat a kalauznál váltott 400 forintos menetjeggyel vehető igénybe.

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Időpont: 2010. október 2., szombat 10.00 - 16.00

Helyszín: Kamaraerdei Ifjúsági Park végállomás

Megközelíthetőség: a rendezvény ideje alatt közlekedő közvetlen járatokkal, valamint a Batthyány térről induló 41-es villamossal, a Kosztolányi Dezső térről induló 87-es és 187-es, valamint Törökbálint és Budaörs felől a 88-as autóbusszal