BKV.hu

Itt a tavasz, ismét jár a Libegő



2010. április 1-jétől, a téli karbantartás befejeztével ismét szeretettel várja az utazóközönséget – a kirándulni vágyókat, a romantikát kedvelőket – a Libegő. A drótkötélpályás függővasút üzemeltetése 10 év után került vissza a BKV Zrt. kezébe.

3 hónapos üzemszünet után a karbantartó személyzet helyett ismét a csodás panorámára vágyó kirándulók vehetik birtokukba a Libegőt. A kikapcsolódásra, romantikára vágyók által évtizedek óta kedvelt drótkötélpályás felvonó a hosszúra nyúlt tél után a tavasz igazi beköszöntével, április 1-jétől utaztatja a természetkedvelőket a Zugligetből a János-hegyre.

A Libegőt 2000-ben 10 évre adta hasznosításra bérbe a BKV Zrt.; az üzemeltetővel kötött bérleti szerződés 2009. december 31-én járt le. A szokásos téli felülvizsgálat és karbantartási munkák elvégzése után az üzemeltetői feladatok ellátásának feltételrendszereit – a szükséges hatósági engedélyek megszerzése, az üzletszabályzat újbóli kidolgozása, stb. – is teljesítenie kellett társaságunknak, így a szokásosnál némileg hosszabbra, 3 hónapra nyúlt a Libegő téli üzemszünete.

Mostantól azonban egy turistalátványosságnak, ezáltal kuriózumnak számító közlekedési eszközzel ismét gazdagabb társaságunk járműparkja. A Libegő alsó végállomása a belvárosból mintegy fél óra alatt megközelíthető, a Nyugati pályaudvartól induló 291-es autóbusszal. Innen körülbelül 15 perc (emelkedőn történő) sétával érhető el a csodaszép panorámával fogadó Erzsébet kilátó, mintegy 700 méter gyaloglással pedig a Gyermekvasút Jánoshegyi megállója. A Libegő felső végállomása a 90A autóbusz Normafa megállójától történő kellemes, 2 kilométeres sétával közelíthető meg.

A Libegő jegyárai megtekinthetőek honlapunkon, a www.bkv.hu oldalon.

Tájékoztatásul a főbb árak: fölnőtteknek egy út 750 forint, oda-vissza 1300 forint. Gyermekek 3-14 éves korig egy utat 450 forintért, az oda-vissza utat pedig 700 forintért tehetik meg, emellett csoportkedvezményt is biztosítunk részükre.

Adatok, érdekességek a Libegőről:
  • az útvonal hossza 1040 méter
  • az alsó és a felső állomás közti szintkülönbség 262 méter
  • az útvonal megtételéhez szükséges idő: az utasszámtól (azaz a terheltségtől) függően kb. 10-15 perc
  • a Libegő két sebességi fokozattal képes az utasok szállítására
  • a Libegő 1970 óta szállít utasokat, a függővasút ötlete azonban 1933-ból származik