BKV.hu

Ismét sínen az M VIII-as motorkocsi!

2013-01-29 17:46:09

Nagy sikerrel közlekedő nosztalgiajárataink kínálata 2013-ban tovább bővül: örömmel jelentjük be, hogy az M VIII-as motorkocsi visszatért a gödöllői vonalra, így februárban minden szombaton utazhatnak vele a nosztalgiázni vágyók!
 
Az M VIII-as sorozatú, 251-es pályaszámú, távkapcsolású motorkocsit a Dunakeszi Vagongyár gyártotta 1952-ben, a Budapesti Helyi Érdekű Vasút megrendelésére. Mivel 1952. január 1-től a HÉV vonalak üzemeltetését a Magyar Államvasutakra bízták, az elkészült 14 darab M VIII-as sorozatú motorkocsit az BHÉV helyett már a MÁV-BEV vehette át, majd 1958-ban került vissza az újra önálló BHÉV-hez. A járműveket eredetileg a csepeli gyorsvasútra szánták, azonban a csepeli vonal megnyitásához képest bő egy évvel később érkeztek meg, így Gödöllő és a főváros között jelentek meg, később pedig a ráckevei vonalon is feltűntek – közel négy évtizedig.
 
A motorkocsik 1991-ben búcsúztak a helyiérdekű vasút vágányairól, a 251-es pályaszámú motorkocsi - felújítása után - előbb nosztalgiavonatként közlekedett, majd a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum megbecsült darabja lett.
 
Hosszú szünet után az M VIII-as sorozatú, 251-es pályaszámú motorkocsi ismét forgalomba áll! A BKV ugyanis felújította az eddig a múzeumban árválkodó járművet - hiszen tavaly ünnepeltük a budapesti helyérdekű vasúti közlekedés megindulásának 125. évfordulóját -, így idén rendszeresen utazhatnak rajta.
 
A felújított motorkocsi februárban minden szombaton nosztalgiavonatként közlekedik a H8-as hév vonalán. A járat nosztalgia díjszabás szerint vehető igénybe: Kerepesig 500, Gödöllőig 1000 forint értékű nosztalgiajegyet kell váltani.
 
A nosztalgiavonatok pontos menetrendje a www.bkv.hu oldalon olvasható.
 
 

Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.