
Időben elvezették a vezetéktolvajokat
A kábel- és színesfém-tolvajok csak 2008-ban mintegy 250 millió forinttal rövidítették meg a BKV-t. A lopások megfékezésének érdekében a Társaság idén több programot is elindított. A befektetett energia meghozta gyümölcsét: az elmúlt másfél hónapban többször is adhatott hírt arról a BKV: még időben elfogták az elkövetőket. A tavalyi évben sajnos egy rajtakapás sem történt.
A
BKV kábellopásból származó kára évente 10-20 százalékkal emelkedik, és
az idei első félévben már meghaladta a 250 millió forintot. A
színesfém-tolvajok rendőrkézre kerítése ugyanakkor – lehetőleg még a
bűncselekmény elkövetése előtt – nemcsak a BKV érdeke. Egy hiányzó
kábel ugyanis mindenképpen károsítja a közösségi közlekedést: járatok
maradhatnak ki hosszabb-rövidebb időre. Nem elhanyagolandó, hogy
ráadásul az eltulajdonított vezetékeket, alkatrészeket pótolni kell, az
erre fordított pénzt pedig egyéb fejlesztésekre is költhetné a
Társaság.
A hírek korábban arról szóltak, hogy milyen hosszú
kábelt loptak el, mekkora kárt okozva a társaságnak. Biztató tendencia
a BKV, a lakosság és a BRFK tolvajok elleni fellépésének sikeres
eredménye. Az elmúlt másfél hónap során háromszor adhatott arról hírt a
BKV: kábel- vagy színesfém-tolvajokat értek tetten, fogtak el, vagy
lopást előztek meg. Június 2-án éjszaka a 12-es villamos Pozsonyi úti
szakaszán érték tetten az elkövetőket, egy hónappal később pedig a
bűncselekmény elkövetése utáni napon (július 2-án) futottak a tolvajok
a nyomozók karjaiba a Ráckevei HÉV vonalán. Egy héttel később (július
10-e) egy BKV-s járművezető figyelmének köszönhetően ugyanott
akadályozták meg egy körözött bűnözőt abban, hogy csavarokat és
lemezeket tulajdonítson el az egyik vágányról. 2007-ben ezzel szemben
egyetlen egyszer sem csíptek fülön kábeltolvajt.
Mindazonáltal továbbra is összefogásra van szükség, ezért a BKV Zrt.
felhívja az utasok és a munkavállalók figyelmét, hogy ha bármi gyanúsat
észlelnek, azonnal hívják a rendőrséget, vagy a 06-1-BKV-INFO
(06-1-*258-4636*) számot, ahol akár név nélkül is tehető bejelentés.