
Holnap folytatódik a Paraméterkönyv egyeztetése a szakszervezetekkel
A BKV Zrt. továbbra is értetlenül áll a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) folyamatos félretájékoztató kampánya előtt! Nem tudni, kinek a hosszú távú érdekeit szolgálják azok, akik a megfontolt, észérvek alapján történő gondolkodás helyett érzelmeken alapuló véleménynyilvánításra buzdítanak; akik ésszerű megoldások helyett hamis megállapításokra támaszkodó populista állásfoglalások mellett vitézkednek! Tény, hogy 2008-ban nem kerülhető ki a Budapest közösségi közlekedését meghatározó Paraméterkönyv évek óta elhalasztott felülvizsgálata, módosítása. Figyelembe véve a menedzsment és a szakszervezetek tavalyi évben végzett közös erőfeszítéseit a vállalat stabilizációja érdekében, tény az is, hogy a budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési szolgáltatás ellátásához szükséges források biztosításának több éve húzódó problémájával kapcsolatban mihamarabbi megoldásra lenne szükség. Egyebek mellett erről is szó lesz a BKV Zrt és a szakszervezetek holnapra kitűzött újabb egyeztetésén.
Nem igaz, hogy a módosítási javaslat a közösségi közlekedés színvonalának romlását idézné elő! A szakemberek figyelembe vették a Társaság környezetében bekövetkezett valamennyi fontos változást! Figyelembe vették a fizető utasok számának közel az elmúlt években történt 10%-os csökkenését, a biztonságos üzemeltetéshez szükséges finanszírozási kérdéseket és a városszerkezetben bekövetkezett átalakulást is.
Nem igaz, hogy a tervezetben a járatok követési idejével lenne a legnagyobb probléma. Tény: ma Budapesten európai nagyvárosokkal összehasonlítva a járatok követési ideje az egyik legsűrűbb. Míg például Londonban és Varsóban átlagosan csúcsidőn kívül a metró szerelvényei 6 illetve 8 percenként követik egymást, addig fővárosunkban, hasonló időszakban 2 perc 30 másodperc és 5 perc között, néhány percet kell várakozással tölteni, hogy valaki az egyik megállóból a másikba juthasson - részletes metró-adatok mellékelve.
Nem igaz, hogy ha egy BKV járat 30 percenként indul, minden utasnak 30 percet kell várnia a megállóban, hiszen menetrendszerű közlekedésnél az egyéni közlekedés előre tervezhető, tehát mindenki tudja, hogy mikor kell lemennie a megállóba, hogy elkerülje a várakozást.
Nem igaz,
hogy szakmaiatlan, vagy épp az utasok érdekeit nem figyelembe vevő,
jelentős utasvesztéssel járó javaslat született! A Paraméterkönyv
tervezetét a BKV Zrt. Közlekedési Igazgatósága külső szakértők
bevonásával (például a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Közlekedésmérnöki Kara, a Közlekedéstudományi Intézet Kht., a
Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft., valamint a Budapesti Műszaki
Főiskola, Közlekedésinformatikai és Telematikai Egyetemi Tudásközpont),
több hónapnyi alapos, minden részletre kitérő elemzés alapján
készítette el, lehetőség szerint figyelembe véve a szakmai és civil
szervezetek, valamint a kerületek álláspontjait és javaslatait. A
jelenleg tervezett Paraméterkönyv gazdasági hatásaira vonatkozó
részletes vizsgálat eredményeképpen megállapítható, hogy összességében
4,9 %-os vonali kilométer-, valamint 4,3 %-os vonali férőhelykilométer
csökkenéssel lehet számolni, utasvesztés azonban egyáltalán nem
prognosztizálható.