BKV.hu

Hétvégén a villamosok és pótlóbuszok sem közlekedhetnek a Margit hídon


Október 23-án üzemzárástól, november 8-án hétfő hajnali üzemkezdetig a 4, 6-os villamosok helyett pótlóbuszok közlekednek, azonban november 6-án (szombaton) üzemkezdettől 7-én (vasárnap) 21 óráig a Margit hídon a villamosok és a nappali autóbuszjáratok sem haladhatnak át, mert a híd terhelési próbáját tartják.  A fellépő forgalmi torlódások miatt most is javasoljuk, hogy a sűrítve közlekedő M2-es metróvonalat használják utasaink. 
 A 4-es és 6-os villamosok a korábbi, megosztott rendszerben járnak: a Fehérvári út illetve a Móricz Zsigmond körtérről csak a Jászai Mari térig, valamint 4-6 jelzéssel villamos közlekedik a Moszkva tér és a Margit híd budai hídfője között is. A Nyugati pályaudvar és Margit híd budai hídfő között 4-6V villamospótló autóbusz közlekedik a Lánchídon át. A mozgásukban korlátozott utasaink részére alacsonypadlós autóbuszok is közlekednek a pótlójáratok vonalán.

A 91,191,291-es autóbuszok a Lánchídon keresztül, a Deák teret érintve érik el a Nyugati pályaudvart, valamint sűrítetten, szóló járművekkel erre közlekedik a 109-es autóbusz is - ez a Nyugati pályaudvart nem érinti. A járatok megállnak a Batthyányi téren is, átszállási lehetőséget teremtve az M2-es metró vonalára.

Az éjszaka közlekedő a 906-os, 923-as és 931-es járatok az eredeti útvonalukon, a Margit hídon keresztül közlekednek november 6-án (szombatról vasárnapra virradó) éjjel.

November 7-én 21 órától üzemzárásig a Moszkva tér és Margit híd budai hídfő között közlekedő 4-6 villamos közlekedése leáll az ideiglenes váltó elbontása miatt, ezért a 4-6V pótlóbusz a Nyugati pályaudvar és Moszkva tér között meghosszabbítva közlekedik, ismételten a Margit hídon keresztül. A villamospótló autóbusz a Mechwart ligetnél és a Széna téren a villamosmegállókban, a többi helyen a kijelölt villamospótló megállóban áll meg. 21 óra után a 91,191,291-es, valamint a 109-es autóbuszok is a Margit hídon keresztül közlekednek.
November 7-ről 8-ra virradó éjszaka a 906-os, 923-as és 931-es járatok az eredeti útvonalukon, a Margit hídon keresztül közlekednek.
November 8-án üzemkezdettől a 4-es és 6-os villamosok, valamint a hídon közlekedő 91-es, 109-es, 191-es, 206-os, 291-es, 906-os, 923-as és 931-es autóbuszok az eredeti menetrendjük szerint, teljes útvonalukon közlekednek, a Margitsziget megállóhelyen egyelőre nem állnak meg.

A Margitsziget közösségi közlekedéssel továbbra is csak az Árpád hídon keresztül közelíthető meg. A 26-os autóbuszok az Árpád híd metróállomástól Margitsziget, Centenáriumi emlékműig közlekednek. Közép- és Észak-Buda felől a 134-es autóbuszvonalon is elérhető a sziget, amely Békásmegyer, Újmegyeri tér és Margitsziget, Centenáriumi emlékmű között közlekedik 8.30 és 22.30 között. A reggeli időszakban csak a 26-os autóbuszok közlekednek a Margitszigeten, ekkor a 134-es busz továbbra is a Szentlélek tér és Újmegyeri tér között, a korábbi útvonalán közlekedik, 134A jelzéssel. A Margitszigetre közlekedő 134-es autóbuszra legkönnyebben a szentendrei HÉV-ről a Szentlélek térnél, a 86-os buszról a Raktár utcánál lehet átszállni. A Szentlélek térnél a 134-es járat megállója mindkét irányban a hídfőn, a 106-os buszok megállójában található.

A hídon a próbaterhelés ideje alatt a gyalogosforgalom csak a Margitszigetig lehetséges. Szombaton várhatóan - a munkák függvényében - 06:30-tól 16:00-ig csak Buda felől, vasárnap 06:30-tól 15:00-ig  csak Pest felől érhető el gyalogosan a Margitsziget.

A kényelmetlenségek miatt kedves utasaink megértését és türelmét kérjük!

A módosult menetrendekről az alábbi linkeken tájékozódhatnak:

4-es villamos:
JÁSZAI MARI TÉR - FEHÉRVÁRI ÚT
FEHÉRVÁRI ÚT - JÁSZAI MARI TÉR

6-os villamos:
JÁSZAI MARI TÉR - MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉR
MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉR - JÁSZAI MARI TÉR

4-6-os villamos

MOSZKVA TÉR M - MARGIT HÍD H
MARGIT HÍD H - MOSZKVA TÉR M

4-6v villamospótló
MARGIT HÍD H - NYUGATI PÁLYAUDVAR M
NYUGATI PÁLYAUDVAR M - MARGIT HÍD H