BKV.hu

Forgalmi változások a közösségi közlekedésben szombaton és vasárnap

Forgalmi változások a közösségi közlekedésben szombaton és vasárnap

Szakszervezeti rendezvény és demonstráció a Hősök terén
Vasárnap (május 3-án) 10.00 óra és várhatóan 14.00 óra között a Városligetben és a Hősök terén is szakszervezeti rendezvényt valamint demonstrációt tartanak. A demonstráció résztvevőinek vonulásakor a 105-ös autóbuszok forgalmában körülbelül 15 perces akadály várható, a Dózsa György út keresztezésekor pedig a 20E, 30-as és 30A autóbuszok, valamint a 75-ös és 79-es trolibuszok forgalmát megállíthatják. A résztvevők számától függően a 20E, 30-as, illetve 30A j. autóbusz terelése Újpest felé szükségessé válhat. Ebben az esetben az autóbuszok nem érintik a Hősök tere M, Róbert Károly körút, Damjanich utca megállókat. A 20E autóbuszok a Hungária körútra terelve a 32-es autóbusz útvonalát érintve; a 30-as és 30A autóbuszok a Hermina úton keresztül közlekednek.
A 105-ös autóbuszok terelése szintén szükségessé válhat, ez esetben a buszok egyik irányában sem érintik a Hősök terét, a Bajza utcát, a Kodály köröndöt, az Oktogont, az Operát és a Bajcsy-Zsilinszky utat.

Vágányépítés a Gödöllői HÉV vonalán
Szombaton (május 2-án) egész nap és vasárnap (május 3-án) 12.00 óráig Mogyoród és Gödöllő között a vonatok egyáltalán nem közlekednek, helyettük pótló autóbuszokkal lehet utazni. A pótló autóbuszokon kerékpárszállítás nem lehetséges! Mogyoród állomásról az Örs vezér tere felé induló vonatok 2-3 perccel később közlekednek.

Vasárnap (május 3-án) 12.00 órától a vonatok ismét teljes útvonalon, azonban a folytatódó építési munkálatok miatt mintegy 2 perccel megnövekedett menetidővel közlekednek.

Az Örs vezér tere - Cinkota és Örs vezér tere - Cinkota - Csömör viszonylatban közlekedő vonatok menetrendje változatlan.

Rendezvény a Kós Károly sétányon
Szombaton (május 2-án) 14.00 és várhatóan 19.00 óra között rendezvényt tartanak a Kós Károly sétányon. Amennyiben szükséges, lezárják a Hősök tere Városliget felőli részét (a Millenniumi emlékmű mögött), ez esetben a 75-ös és 79-es trolik nem állnak meg a Zichy Géza utcában és az 56-osok terén, a Dvoøák sétánynál, az Olof Palme sétánynál és a Hősök terén. Mindkét troli ideiglenesen az Ajtósi Dürer sor - Hermina út - Állatkerti körút útvonalon közlekedik.

Pályafelújítás az 1-es villamos vonalán
Vasárnap (május 3-án) az 1-es villamos Szentlélek tér H megállójában illetve a Róbert Károly körút Váci út és Lehel utca közötti szakaszán pályafelújítást végzünk, ezért az 1-es villamosok a Lágymányosi híd, pesti hídfő H és Lehel utca között közlekednek. A Bécsi út és a Reitter Ferenc utca között 1V jelzésű villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat.

A Szabadság híd hétvégi lezárása
Szombaton és vasárnap (május 2-án és 3-án) mind a közösségi, mind a gyalogos közlekedés elől lezárják a Szabadság hidat. A 47-es villamosok ezért Budafok, Városház tér és a Moszkva tér M között közlekednek, a 49-es villamosok közlekedése pedig ideiglenesen szünetel. A kimaradó szakaszon a 47-49V jelzésű villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat, a Szabadság híd helyett az Erzsébet hídon keresztül. A Szabadság híd alatt a Pesti alsó rakpart is lezárásra kerül, ezért a 2V villamospótló autóbuszok módosított útvonalon, a Boráros tér H és a Kálvin tér M között, a Boráros tér H - Zsil utca - Czuczor utca - Vámház körút - Kálvin tér M - Fővám tér - Csarnok tér - Czuczor utca - Zsil utca - Boráros tér H útvonalon közlekednek.

Focimeccs Újpesten
Vasárnap (május 3-án), 17.30-tól az újpesti Szusza Ferenc Stadionban tartják az Újpest FC - Diósgyőr Soproni Liga labdarúgó mérkőzést. Ezért 16.30 és 17.30, valamint 19.00 és 19.45 óra között biztonsági okokból lezárják a Megyeri utat a Váci út - Irányi Dániel utca közötti szakaszon. A fenti időszakban a 96-os autóbuszok terelt útvonalon járnak, és nem érintik az Aschner Lipót tér, a Szusza Ferenc Stadion, a Tungsram, a Béla utca és Újpest, Fóti út megállókat, hanem a 147-es busz útvonalán, Megyer, Julianus barát utca végállomásig közlekednek. A 196-os autóbuszok a terelés idején nem állnak meg az Aschner Lipót tér és a Szusza Ferenc Stadion megállókban, hanem a Váci út - Fóti út - Megyeri út útvonalon a 30A autóbusz végállomásáig, Megyer Szondi utcáig közlekedik.

2009. május 2.

BKV Zrt.