Folytatódnak a tárgyalások, a menedzsment a megegyezésre törekszik
Az esti sztrájktárgyaláson is folytatódott a szakszervezetekkel történő egyeztetés.
Mint ismeretes, a menedzsment átnyújtotta a BKV 15 éves üzleti modelljét bemutató dokumentációt, majd a jelezte, hogy a pénteki napon rendelkezésre bocsátja a Társaság gazdálkodásának keretszámait megalapozó előzetes 2010. évi Üzleti Tervet is. A felek megállapodtak a péntek 13 órai folytatásban.
A mai napon az érdekképviseletek a miniszterelnök közbenjárását kérték a helyzet rendezésére, illetve felszólították a menedzsmentet, hogy mutassa be a BKV 2010. évi Üzleti Tervét, illetve a 15 éves üzleti modelljét bemutató dokumentációt.
A menedzsment a mielőbbi megegyezésre törekszik, ezért – teljesítve a sztrájkbizottság kérését – átnyújtotta a Társaság 15 éves üzleti modelljét bemutató dokumentációt. Emellett azt is vállalta a vezetőség, hogy a BKV gazdálkodásának keretszámait megalapozó előzetes 2010. évi Üzleti Tervet is rendelkezésre bocsátja, amit természetesen még a BKV Zrt. Igazgatóságának a későbbiekben kell jóváhagyni.
A munkabeszüntetés és a forgalmi fennakadások tehát folytatódnak, a felek pénteken 13 órakor ülnek ismét tárgyalóasztalhoz.
Társaságunk honlapján, a www.bkv.hu weboldalon a sztrájk ideje alatt is folyamatosan tájékoztatjuk az utazóközönséget az aktuális közlekedési helyzetről, de friss információhoz juthatnak a BKV INFO vonalán is a 06-1-258-4636-os telefonszámot tárcsázva. A rendkívüli helyzetben az utazóközönség megértését és türelmét kérjük.
2010. január 14. 20.25
BKV Zrt.