BKV.hu

Folytatódnak a munkálatok az M3 déli szakaszán

2020-03-26 09:47:58

Az M3-as metróvonal déli szakaszának rekonstrukciós munkálatai jelenleg a tervezett ütemezés szerint haladnak a rendkívüli járványügyi veszélyhelyzet ellenére is. A felújításon dolgozók védelme érdekében az alagútban és az állomásokon területileg széthúzott munkavégzés zajlik, a szűkebb üzemi helyiségekben pedig a megfelelő távolságok és higiéniai előírások betartásával folytatódik a korszerűsítés.

Kőbánya-Kispest metróállomásnál az új sínpárok már a helyükre kerültek, és hamarosan befejeződik – a vonatok elektromos ellátását biztosító – úgynevezett harmadik sín burkolatának szerelése is.

A dízel tehervágánygépkocsik (TVG-k), szinte megállás nélkül róják a köröket Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér között, hogy az építési anyagok, szerszámok, új gépek, berendezések beszállítása valamint a hulladékok kiszállítása ne okozzon fennakadást.

A legfontosabb új berendezések – légkezelők, főszellőzők, vízköddel oltó berendezések – már a helyükön vannak.  Az elektromos bekötések után, a jelenlegi ütemterv szerint nyár végén kezdődhetnek el a tesztelési folyamatok.

Az állomásokon beépített álmennyezetek és falburkolatok tartószerkezete látványosan átalakította az utasterek képét, a Határ úton és Ecseri úton lerakott padlóburkolatok pedig már sejtetik, milyen színvilággal újulnak meg a metrómegállók.

A munkálatokról készült fotókat ITT, a videós összefoglalót pedig ITT lehet megtekinteni.

BKV Zrt.