BKV.hu

Fokozott ellenőrzés a kisföldalatti vonalán

Csökkent a bliccelések száma augusztus óta az 1-es metró vonalán is, ahol a BKV Zrt. három ütemben szigorított az ellenőrzésen, illetve növelte meg az ellenőrzési joggal felruházott biztonsági őrök számát az elmúlt hónapokban. A nem fizető utasok magas számából, valamint a szigorítás eredményességéből következően a BKV munkatársai ezen a vonalon is folytatják a fokozott ellenőrzést.

A rendkívül hangulatos megjelenése mellett a főváros közlekedésében ma is kiemelt szerepet betöltő Kisföldalattit 1896. május 2-án adták át a forgalomnak, mint a kontinens első földalatti vasútvonalát. Ez volt egyébként az egyedüli földalatti közlekedési lehetőség 1970-ig, a 2-es metró első ütemének elkészültéig. A vonal hossza 3,7 kilométerről később 4,5-ra nőtt - 1973. december 20-án adták át a forgalomnak a Mexikói útig meghosszabbított Kisföldalattit és az új Ganz csuklós járműveket, amit a növekvő forgalmi igények indokoltak. A vonalat a 100 éves jubileum kapcsán újították fel 1996-ban.

A szállított utasok száma a '60-as és '70-es években átlagosan 35 millió fő volt évente, a '80-as évekre ez a szám 39 millióra emelkedett, 1990-ben 33, 1998-ig pedig 28 millióra csökkent. A Kisföldalatti ma hozzávetőleg 100-120 ezer utast szállít naponta, éves szinten ez a szám 35-37 millió körül van - mondta el a társaság mai sajtótájékoztatóján Sziva György, az 1-es metró szakszolgálatvezetője.

Amint ismeretes, a Budapesti Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezetősége még az év elején az egyik legfontosabb stratégiai célként tűzte ki a fizető utasok érdekében az ellenőrzés folyamatos szigorítását, mind térben, mind időben történő kiterjesztését. Az intézkedés mindhárom metró vonalán eredményeket hozott.

A Kisföldalattin három ütemben vezette be a BKV szigorító intézkedéseket: az augusztus 22-ei és a szeptember 7-ei előrelépéseket követően szeptember 22-e óta 51 ellenőrzési joggal felruházott biztonsági őrrel vagyunk jelen a vonalszakaszon, ami 30-40 millió forintos pluszbevételt jelent a közlekedési társaságnak havonta - árulta el Regőczi Miklós értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettes, majd hozzátette: ezzel egy időben az utazóközönség is tudomásul vette, hogy a közösségi közlekedés ezen a vonalon sem ingyenes. A fokozott ellenőrzés januártól is tovább folytatódik, amivel párhuzamos szeretnénk az egyik legkedveltebb és jelentős turistaforgalmat lebonyolító, de bizonyos napszakokban igen csekély kihasználtsággal üzemelő viszonylatot még szebbé, korszerűbbé tenni a következendő esztendőben.