BKV.hu

Emléktábla-avatás a Ferenciek terén

Kilencvenöt éve hunyt el Klösz György, az ismert fotóművész, aki megörökítette Budapest első virágkorát, és benne a főváros közösségi közlekedésének elindulását. A BKV Zrt. ebből az alkalomból és a művész iránti tiszteletből helyeztetett el emléktáblát a Ferenciek tere metróállomáson.

Az emléktábla avatásán részt vett Demszky Gábor főpolgármester is, aki beszédében megemlékezett Klösz György munkásságáról, a fotóművészet múltjáról és fontosságáról, majd leleplezte az emléktáblát. A rendezvényen szintén beszédet mondott Tétényi Éva, a Budapesti Városvédő Egyesület ügyvezető titkára, Saly Noémi, a Podmaniczky Páholy szóvivője, valamint Lugosi Lugó László fotográfus is.

A Klösz György emléktáblát - Lapis András alkotását - a Ferenciek tere metrómegállóban, Kőbánya-Kispest irányban tekinthetik meg az érdeklődők.