BKV.hu

Egyeztetést tartott a Műegyetem és a DBR a CH épület ügyében

Statikailag továbbra sincs veszélyben az épület, az egyéb károk megelőzését és kijavítását felgyorsítják a szakemberek

Noha statikailag jelenleg nincs veszélyben a Műegyetem CH épülete, a metróépítéssel összefüggő károk kijavításának felgyorsításáról, a Szent Gellért téri állomásépítés hátralévő munkálatainak előrehozataláról és a fokozott megfigyelésről állapodtak meg ma reggel a szakemberek azon a megbeszélésen, melyen a Műegyetem és a DBR Metró Projekt Igazgatóság szakemberei mellett jelen voltak a mérnökcég, a kivitelező, az épületmozgásokat végző konzorcium képviselői, valamint a bevont független szakértők is.

Mint arról korábban már tájékoztattunk, a Műegyetem CH épületének süllyedése a megtartott helyszíni szemlék alapján nem éri el az előzetes állapotfelmérések nyomán megállapított, szakértők által várt határértéket. A süllyedés természetes és sajnálatos kísérőjelensége a régi épületek közelében zajló mélyépítési tevékenységnek, a szakemberek ezért is sorolták a Műegyetem CH épületét a kiemeltem veszélyeztetett kategóriába. Bár korábban is voltak repedések és süllyedésre utaló jelek, a már az építkezés megkezdése előtt is meglehetősen rossz állapotú épületre a metróépítés nyilvánvalóan további hatásként jelentkezett.

A mai egyeztetésen együttesen is megállapították a részvevők, hogy az épület jelenleg nincs statikailag veszélyben, de a DBR gondoskodik a fokozott megfigyelésről, az épület mozgását érzékelő rendszer megerősítésérről. A DBR a mérnökön keresztül utasította továbbá a kivitelezőt, hogy a Szent Gellért téri állomás tartószerkezeteinek hátra lévő munkálatait hozza előre, amit a BAMCO konzorcium tudomásul vett és a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszi. A nem statikai károk enyhítéséről, a keletkezett repedések, vakolat- és egyéb hibák időközbeni és mielőbbi kijavításáról szintén megállapodtak a szakemberek és a megtett lépésekről a DBR a Műegyetem Gazdasági és Műszaki Főigazgatóságát folyamatosan tájékoztatni fogja.


DBR Metró Projekt Igazgatóság