BKV.hu

Dr. Kocsis István változtat a menedzserszerződések struktúráján

A Felügyelő Bizottság 2009. augusztus 28-i ülésének minden határozata elolvasható a BKV honlapján. Megtalálható ugyanott a Felügyelő Bizottság teljes ülésének jegyzőkönyve, tehát nyomon követhető, hogy mi történt az ülésen.
A BKV még egyszer leszögezi, hogy a Felügyelő Bizottság nem állapította meg a jelenlegi menedzsment felelősségét abban a témában, amiről tegnap este a Felügyelő Bizottsági határozatok közzététele kapcsán valótlan állítás jelent meg. Nem is lehet felelős a jelenlegi vezetés, hiszen az a bizonyos 3. sz. melléklet a humánpolitikai igazgató végkielégítése alapjának kiszámítását tartalmazta, feltüntetve a 2006. és 2007. év folyamán történt kifizetéseket, valamint a 2008. március 31-én történt kifizetést. A feltüntetett időpontokban a jelenlegi vezérigazgató az MVM vezérigazgatója volt, tehát semmiképpen nem lehetett köze az akkori kifizetésekhez.
A Felügyelő Bizottság azon határozata, mely szerint a kiosztott előterjesztés 3. sz. melléklete alapján megállapítja, hogy az akkor alkalmazott jutalmazási és prémium kifizetési gyakorlat előnytelen volt a Társaság számára szintén nem a jelenlegi, hanem a régi vezetésre vonatkozik, hiszen ugyanarról a 2006. és 2007. évi gyakorlatról van szó.
Tudvalévő, hogy Dr. Kocsis István változtatni kíván a menedzserszerződések struktúráján, és azok új, átláthatóbb és a Társaság számára előnyösebb rendszerén dolgozik.  A vezérigazgató már lemondott a titoktartási pénzéről, és ezt megtette 18 fős felsővezetői stábjából 17 fő idáig.